Atlétikai vb: Baji Balázs könnyed futással jutott elődöntőbe

VINCZE SZABOLCS (LONDON)VINCZE SZABOLCS (LONDON)
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 14:32
null
Baji Balázs a 21.10-kor kezdődő elődöntőben indul (Fotó: AFP)
Baji Balázs 13.35 másodperces idejével a második lett a férfi 110 méteres gátfutás első előfutamában, így készülhet az elődöntőre. A magyar sportoló a hajrában még egy kicsit ki is engedett.

Jól esett az első futás a vébén – mondta a futamában második Baji, aki 110 méter gáton simán jutott a világbajnokság magyar idő szerint 21.10-kor kezdődő elődöntőjébe. – Ilyenkor az ember mindig próbál laza maradni, de azért ott van egy kis nyomás, egy feszültség is benne. A melegítésem viszont nagyon jó volt, visszafogott és tartalékoló, és szerencsére ugyanezt tudom elmondani a futásomról is, a lehető leglazábban tudtam teljesíteni az első lépcsőfokot."

A sportoló nagyon elégedett a 13.35-ös idejével, végig jól látta és érezte, hol van a többiekhez képest.

A táv közepén még a mezőnnyel futottam, de akkor rátaláltam egy jó ritmusra, és kicsit el tudtam lépni tőlük annyira, hogy a végén még ki is tudtam engedni – folytatta Baji. – Ezek apró dolgoknak tűnnek, de fontosak, hogy meg tudjam őrizni a lehető legtöbb energiát, remélhetőleg a döntőig. Ami kellett, az megvan, a feladat most ugyanezt megcsinálni este is."

A magyar gátfutó szerint technikailag sem volt rossz a futása, pici hibája volt csak a kettes gátnál. Azt tudta, hogy Omar McLeod valószínűleg megnyeri a futamot, a többiektől nem tartott, és nem is aggódott a továbbjutás miatt.

Jó formában érzem magam, az elmúlt időszakban az edzéseredményei is jók voltak, az egyéni legjobbjaimat döntögettem – tette hozzá. – Szóval jók az előjelek, a pálya hibátlan, a verseny jó, csak ki kell hozni magamból, ami bennem van."

A magyar idő szerint 21.10-kor kezdődő elődöntőbe 24 versenyző került be – az öt futamból az első négy-négy helyen végzők automatikusan, rajtuk kívül a további négy legjobb idővel bíró –, ott három futamot rendeznek, s mindegyikből kettő jut automatikusan a fináléba, a maradék két helyet pedig az időeredmények alapján osztják ki.

Baji összesítésben a hatodik legjobb időt érte el, míg leggyorsabban az amerikai Aries Merritt (13.16 mp) teljesítette a 110 métert az előfutamok során.

Az első világbajnokságon, 1983-ban Helsinkiben Bakos György 110 gáton a 6. lett, azóta viszont csupán egyszer, rögtön a következő vb-n, 1987-ben Rómában jutott magyar versenyző döntőbe 5000 méter alatti távon egyéni számban, Kovács Attila 100-on a negyedik lett.

A vasárnap délelőtti két másik magyar szereplő, Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi a középmezőnyből folytatta a hétpróba küzdelmeit, a távolugrás után előbb összesítésben a 15., utóbbi 22. helyen állt, de a gerelyhajítás után Krizsán feljött a 11. helyre, amit leginkább 51.25-ös egyéni csúcsának köszönhet. Zsivoczky-Farkas jelenleg a 20., és már csak az utolsó szám, a 800 méteres síkfutás van hátra este 22.15-kor.

Most pár óra pihenő jön a magyarok számára, akiknek a szállásuk egy órányi buszútra van, ezért a stadiontól mintegy négyszáz méterre kivettek egy apartmant, hogy délután ott pihenhessék ki magukat a versenyzők.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik