Halász Bence révén éremmel tért haza a magyar küldöttség (Fotó: AFP)

Sokáig senki sem tudta pontosan, mire számítson a másfél hónappal elcsúsztatott dohai világbajnokságon, kin hogyan csapódik majd le a hosszú idény, a versenyzés hiánya, a katari meleg és a pára, de utólag elmondható, ezen a két fontosnak tartott körülményen végül nem múlt semmi.

Sőt, Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) brit elnöke szerint a 2019-es vb a sportág történetének legjobbja volt, amelyen 209 ország 1972 sportolója mérte össze az erejét, és nyújtott nem várt, elképesztő teljesítményt. Összesen hat vb-csúcsot állítottak fel (férfi 800 m, férfi súlylökés, női 1500 m, női 5000 m, női 3000 m akadály, 4x400 m mix váltó), 86 országos rekord született, melyek között ott van a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert 83.42-es eredményével Magyarország is, valamint 21 kontinentális csúcsot döntöttek meg, kétszer annyit, mint két éve Londonban. Az éremtáblázatra 43 ország írta fel magát, összesen 68 nemzet sportolói képviselték magukat az egyes versenyszámok nyolc legjobb helyezettje között, aminél jobban kevés statisztika mutatja az egyre növekvő konkurenciát, ami pedig a fejlődésre utal.

„A nemzetközi atlétika újra bebizonyította, nem tudnak rajta kifogni, pedig a dohai rendkívüli világbajnokságnak indult – mondta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke a Nemzeti Sportnak. – Nem szoktam elvárásokat megfogalmazni, hiszen egyrészt akik kijutottak a világbajnokságra, megdolgoztak érte és megérdemelték, hogy ott legyenek, másrészt mindenkinek önmagának kell bizonyítania. Ha a sportolók elégedettek magukkal, akkor nagy valószínűséggel mi is elégedettek leszünk velük.”

A magyar csapatból a vártaknak megfelelően a bronzérmes kalapácsvető Halász Bence és az ötödik helyen végzett súlylökő, Márton Anita szerepelt a legjobban, a csapat 31. lett. Ugyanakkor nem szerzett érmet Csehország, Bulgária, vagy a csapat Európa-bajnokságban előttünk álló Fehéroroszország, ugyanakkor ellépett mellőlünk Bahrein, Svájc, Hollandia és Belgium is.

„Ez a vébé arra is választ adott, hogy az atlétika, a versenyzők és az edzők igenis alkalmazkodni tudnak a szokatlan körülményekhez, úgy is képesek olyan magas színvonalon versenyezni, amilyet korábban még nem láttunk – fogalmazott Gyulai. – Igaz, a szervezés kicsit talán döcögősen indult, egy olasz újságíró barátom mondta a verseny közepén, hogy minden napról napra jobb, és vasárnapra, az utolsó napra minden rendben is lesz, hétfőn pedig a dohaiak is megtudják, hogy volt a városukban egy atlétikai világbajnokság... Ez persze leegyszerűsített és megmosolyogtató jellemzése a viadalnak, de jól összegzi. A világversenyekről mindig a teljesítmény alapján beszélnek később, nem az esetleges hibák alapján.”

Ha csak a nézőket vesszük, az utolsó napokra valóban megérkeztek a Kalifa Stadionba, de miközben Abderrahman Szamba erősen foghíjas stadion előtt nyert bronzot 400 gáton, a viadal sztárja, a magasugró Mutaz Essza Barsim döntője előtt le kellett zárni a bejáratokat a telt ház miatt, és sokan csak kivetítőkön tudták követni odakint, ahogy megvédte címét.

Az embargóval sújtott Katar a szervezéssel megmutatta a világnak, hogy keresi a lehetőséget a nyitásra, a világgal való kapcsolatfelvételre, és ezt a sportban találta meg – márpedig a világ sokszínűségét reprezentáló atlétikánál jobb közvetítő közeget nem is találhatott volna.