Atlétikai vb: a kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 09:13
A kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban, és kötelezte minisztereit e javaslatok maradéktalan végrehajtására – tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán közleményben az MTI-t.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány áttekintette a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatoknak a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére és az érintett csepeli és ferencvárosi városrészek fejlesztésére, az új szabadidő- és sportparkra és a kapcsolódó közlekedési fejlesztésekre vonatkozó, képviselő-testületi határozatokba foglalt javaslatait – áll a közleményben.

A kabinet elfogadta Fürjes Balázs kormánybiztosnak a korábbi, Diákváros-Déli Városkapu és atlétikai központ fejlesztések tárgyában hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolóját – tette hozzá a Miniszterelnökség.

A kormány megállapította, hogy a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatok valamennyi javaslata egybeesik a korábbi döntésekben megfogalmazott kormányzati szándékokkal, így a testület az önkormányzati javaslatokat elfogadta és támogatólag megerősítette.

A határozatban a kormány végül kötelezte minisztereit, hogy maradéktalanul hajtsák végre a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatok javaslatait – tette hozzá a közlemény.

Ami a Fővárosi Közgyűlést illeti – mint arról beszámoltunk –, Karácsony Gergely főpolgármester öt feltételhez kötötte azt, hogy Budapest hozzájárulását adja a 2023-as világbajnoksághoz szükséges stadion megépítéséhez.

A feltételek között szerepel, hogy az Egészséges Budapest Program meglévő forrásaihoz a kormány adjon még 50 milliárd forintot további képalkotó berendezések beszerzéséhez; a második szempont, hogy növeljék a zöldfelületeket, induljon meg a csepeli Nagyerdő-projekt, és a csepeli területen ne valósuljanak meg élsportberuházások; azt is feltételül szabta, hogy olyan beruházást szeretnének látni a Duna-parton, amely nemcsak az élsportot, illetve egyszeri alkalmat szolgál, hanem tömegsport- és kulturális rendezvényekre is alkalmas; feltétel az is, hogy a beruházással kapcsolatos minden szerződés legyen nyilvános; továbbá a kormány tartsa fenn elkötelezettségét a fővárosi közlekedési beruházások ügyében.

Ezekről a feltételekről a Fővárosi Közgyűlés a szerdai ülésén egy előterjesztés formájában fog szavazni – írta hétfőn az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik