Atlétikai ob: Nguyen és Farkas vb-szintes eredménye

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 20:20
null
Nguyen Anasztázia világbajnoki szintet ugrott az ob-n (Fotó: Micheller Szilvia)
Nguyen Anasztázia és Farkas Petra is teljesítette a világbajnoki induláshoz szükséges szintet távolugrásban a 124. atlétikai országos bajnokságon.

Az idei szabadtéri ob beharangozójában még azt írtuk, tavalyhoz képest rövidül a viadal időtartama háromról kétnaposra – ehhez képest a vasárnapi viharok miatt két pótnapot is be kellett iktatni az elmaradt versenyszámok megrendezésére, az elsőt kedden tartották az Iharos-pályán.

Szenzációs eredményekkel!

Amelyek egyaránt egy versenyszámhoz, a női távolugráshoz kapcsolódnak, ahol két atlétanőnk is teljesítette az idei dohai világbajnokság 672 centiméteres indulási szintjét! Egyben reménykedtünk, Nguyen Anasztázia már nagyon közel járt hozzá, amikor július 9-én a Gyulai István Memorialon 670-re javította egyéni csúcsát, de az MTK távolugrásban még mindig újoncnak számító versenyzője olyan sokat javult idén eddig, hogy nem tudhattuk, nem-e ez a maximum.

Nos, nem. Nguyen tavaly 643-ig jutott, idén fedett pályán már 651-ig, aztán szabadtéren hátszeles 663-mal kezdte az idényt május 19-én, a Gyulain jött a 670 – kedden délután pedig 675-tel nyitott! Csakhogy a megengedettnél nagyobb, 2.4 méter per secundumos hátszéllel, a távolugrók eredményei pedig csak 2.0-ig „ranglistaképesek”, hitelesíthetők, úgyhogy nem dőlhetett hátra. Nem is tette. Következett egy 662-es, egy 670-es, majd egy érvénytelen kísérlet, ötödikre 667, és a végére a csattanó: 677!

Szabályos széllel!

Talán segített ebben, hogy az utolsó sorozatban az épp előtte ugró Farkas Petra 672-vel majdnem túlugrotta, aki 17 centivel javította ezzel meg az alig két hete az U23-as Európa-bajnokságon elért egyéni rekordját – ott és akkor ezüstérmes lett vele, végül ugye most is, de aligha elégedetlen a 20 éves reménység, hisz így immár ő is vb-szintes. És ő is nagyot fejlődött ebben az évben.

124. ATLÉTIKA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BUDAPEST
FÉRFIAK
Hármas
Országos bajnok:
Galambos Tibor (FTC, edző: Kiss Tibor) 15.66 (–0.1)
2. Pál Robin (NYSC) 15.28 (+0.3)
3. Prekli Zoltán (FTC) 14.98 (+0.8)
Súly
Ob: Detrik Balázs (Ikarus BSE, e: Kovács Gyula) 17.49
2. Kerekes László (NYSC) 16.75
3. Rakovszky Tibor (Maximus SE) 16.59
NŐK
Távol

Ob: Nguyen Anasztázia (MTK Budapest, e: Szabó Dezső) 677 (+0.2)
2. Farkas Petra (BHSE) 672 (+1.9)
3. Lesti Diana (KARC) 638 (+0.8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik