Atlétikai ob: az elnök szerint színvonalas verseny volt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 12:06
A győztes eredményeket nézve kifejezetten színvonalas volt a Székesfehérváron vasárnap zárult 122. országos bajnokság Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint.

A sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában megjegyezte, ugyan világraszóló eredményekről nem lehet beszélni, de komoly produkciókat láthattak a nézők. Azt viszont szintén jelezte, hogy nem elég nagy a hátország a sportágban. Erre a kettősségre példaként hozta fel a férfi 110 méter gátat, melyet az Európa-bajnoki ezüstérmes Baji Balázs 13.29 másodperces nagyszerű idővel nyert meg, ugyanakkor mögötte a második helyezett csak 15.03-as eredményt produkált.

Gyulai szerint viszont a következő 10-15 év ütőképes válogatottjának felépítésében kifejezetten jól állnak, az 1996 és 2000 között született tehetségek ugyanis már ott vannak az élmezőnyben, s az ob-n több számban is győzni tudtak. Külön kiemelte például a Pars Krisztiánt legyőző Halász Bence kalapácsvetőt, aki szerinte hosszú évekig lesz majd az egyik zászlóvivője a sportágnak. Az elnök megemlítette még a 19 éves Sorok Klaudiát is, aki 11.64 másodperces idővel megnyerte a női 100 métert, majd 100 gáton 13.27 másodperces junior magyar csúccsal lett ezüstérmes.

Az országos bajnokság eredményeinél azt is figyelembe kell venni, hogy idén a szokásosnál jóval korábban rendezték a versenyt, ahogy Gyulai fogalmazott, „nem volt jó időben”, de a nemzetközi versenynaptár miatt később már nem lehetett volna lebonyolítani.

A szabadtéri szezonban a magyar élmezőnynek hazai környezetben július elején a Gyulai Memorial lesz a legfontosabb viadal, majd augusztusban következik a londoni világbajnokság. Ez utóbbin Gyulai Miklós szerint sok minden megtörténhet, s ugyan nem biztos benne, hogy éppen a brit fővárosban születik majd meg az első magyar világbajnoki aranyérem, de mint mondta, nem is tartja kizártnak.

„Azt gondolom, hogy van rá esély. Női súlylökésben bármi megtörténhet. Meglátjuk!” – mondta Gyulai Miklós, utalva az olimpiai bronzérmes Márton Anitára. Mellette szintén jó szereplést vár a hétpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyitől és Krizsán Xéniától, de Pars Krisztián rutinjában is bízik.

„De egyszer Baji Balázsnak is ki kell jöjjön a lépés” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik