Atlétikai fedett ob: Kazi Tamás önmagát győzte le

MIHÁLYI ANDRÁS, VINCZE SZABOLCSMIHÁLYI ANDRÁS, VINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2018.02.17. 19:38
null
Kazi Tamásnak ez a siker felszabadító volt, mert szezonja eddig gyengére sikerült (Fotó: Török Attila)
Nguyen Anasztázia két számban is nyert az atlétikai fedett pályás országos bajnokság első napján, szombaton, Kazi Tamás pedig 1500 méteren végzett az élen, de nem sikerült teljesíteniük a vb-szintet.

 

Komótosan indult a férfi 1500 méteres síkfutás döntője a fedett pályás országos bajnokság első napján, az esélyes Kazi Tamás egy ideig megbújt a mezőnyben, de ő is érezhette, hogy ez a tempó nemcsak a világbajnoki szint eléréséhez lesz kevés, de rosszabb esetben még a győzelemhez is, ezért 900 méter után egyszer csak rákapcsolt, és könnyedén meglógott a többiek elől, végül pedig magabiztosan nyerte meg a versenyszámot. Pedig nem indult ez a döntő ilyen simán.

„Másfél órával a rajt előtt még nem akartam indulni, olyan rossz mentális állapotban voltam, görcsös lettem, aminek több oka is van – mondta lapunknak Kazi, aki pedig még országos csúcsban is gondolkodott. – A fedett pályás szezon a jó alapozás ellenére magamhoz képest kifejezetten gyengén sikerült, ami elkeserített, ráadásul ez volt a harmadik versenyem egy héten belül. A szövetséggel sem jó a kapcsolatom, ezért úgy éreztem, összecsapnak a fejem felett a hullámok. Bevallom, nem hittem magamban."

Az utolsó pillanatban azonban mégis rajthoz állt, mert nem akart megfutamodni, pedig csak neki volt veszíteni valója, hiszen benne volt a pakliban az is, hogy nem tudja megvédeni a címét. Erős mezőny gyűlt össze a távon, olyan jó futókkal az indulók közt, mint Kovács Benjámin, Vindics Balázs és Kiss Gergő.

„Ez a siker felszabadító volt, mert úgy éreztem, magamat győztem le – tette hozzá Kazi. – Nem akartam erős tempóval kezdeni, inkább kivárásra játszottam és ösztönből futottam. Az időeredmény nem jó, mégis nagyon örülök ennek az első helynek, és nagyon remélem, a szabadtéri szezonra már tudok belőle építkezni, továbbá mentálisan is rendbe tudom tenni magam."

A szombati versenynap másik főszereplője Nguyen Anasztázia volt, aki nemcsak a 60 méteres síkfutás végén állhatott a dobogó tetejére, hanem távolugrásban is, ráadásul centire annyival (626), amennyivel a januári Budapest-bajnokságot megnyerte. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert az idei az első olyan éve, mikor ebben a számban is versenyez.

Molnár Janka 400 méteren U18-as országos csúccsal (54.78) lett második, a sérülésből visszatérő Bakosi Péter pedig remek eredménnyel, 220 centivel nyerte meg a férfi magasugrást, beállítva ezzel egyéni legjobbját.

Az ob vasárnap folytatódik, többek között Baji Balázzsal, Kozák Lucával és Kerekes Grétával, már vb-résztvevő gátfutóinkkal.

44. FEDETT PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BOK-CSARNOK
Férfiak
60 m. Országos bajnok:
Szabó Dániel (ARAK UP Akadémia, edző: Varga Tamás) 6.73, 2. Sipos János (Szolnoki MÁV-SE) 6.73, 3. Boros Bence (Szolnoki MÁV-SE) 6.82
400 m. Ob: Együd Máté (TFSE, e: Gyimes Zsolt) 48.60, 2. Szabó László (FTC) 48.66, 3. Kemény Dávid (Vasas) 48.79
1500 m. Ob: Kazi Tamás (DSC-SI, e: K. Szabó Gábor) 3:49.33, 2. Kovács Benjámin (Bp. Honvéd) 3:51.61, 3. Vindics Balázs (UTE) 3:51.94
Magas. Ob: Bakosi Péter (NYSC, e: Bakosi Béla) 220, 2. Agárdi Péter (Bp. Honvéd) 212, 3. Jankovics Dániel (BSC) 204
Hármas. Ob: Galambos Tibor (FTC, e: Kiss Tibor) 15.66, 2. Szenderffy Dániel (Dunakeszi VSE) 15.01, 3. Prekli Zoltán (FTC) 14.89
5000 m gyaloglás. Ob: Venyercsán Bence (Bp. Honvéd, e: Urbán Ákos) 20:28.15, 2. Tokodi Dávid (FTC) 21:39.56, 3. Kovács Soma (MVSI) 21:58.07

Nők
60 m. Ob: Nguyen Anasztázia (MTK Budapest, e: Szabó Dezső) 7.38, 2. Schmelcz Fanny (Bp. Honvéd) 7.46, 3. Hajdú Lotti (Szolnoki MÁV-SE) 7.63
400 m. Ob: Nádházy Evelin (GEAC, e: Karakas Józsefné) 54.54, 2. Molnár Janka (Budafoki MTE) 54.78 – ifjúsági országos csúcs, régi: 54.99, Molnár, 2018, 3. Tóth Rebeka (UTE) 57.12
1500 m. Ob: Gyürkés Viktória (Ikarus BSE, e: Berkovics Imre) 4:21.49, 2. Kószás Kriszta (TSC-Geotech) 4:26.40, 3. Ohn Kinga (BEAC) 4:30.97
Rúd. Ob: Siskó Zsófia (ARAK UP Akadémia, e: Skoumal Péter) 400, 2. Szabó Diana (MTK Budapest) 380, 3. Klekner Hanga (DSC-SI) 380
Távol. Ob: Nguyen Anasztázia (MTK Budapest, e: Szabó Dezső) 626, 2. Lesti Diana (KARC) 622, 3. Farkas Petra (Dunakeszi VSE) 617

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik