Atlétikai Eb: újabb magyar érem, remekeltek ötpróbázóink

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.03.03. 19:21
null
Az ötpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi súlylökésben óriási egyéni csúcsot ért el (Fotó: Róth Tamás)
Zsivoczky-Farkas Györgyi bronzérmet szerzett, Krizsán Xénia pedig a negyedik helyen végzett ötpróbában a Belgrádban zajló fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

 

Az aranyérmet a belga Nafissatou Thiam szerezte meg 4870 ponttal, az osztrák Ivona Dadic 4767-tel lett ezüstérmes, Zsivoczky-Farkas Györgyi 4723-at, Krizsán Xénia 4631-et ért el. Mindkét magyar egyéni csúcsot ért el két számban, és összpontszámuk is az eddigi legjobbjuk.

Zsivoczky-Farkas a karrierje első érmét szerezte felnőtt világversenyen, az U23-as Eb-győztes Krizsán még nem ért el ilyen bravúrt.

SZÁMRÓL SZÁMRA

60 M GÁT

Krizsán Xénia óriási egyéni csúccsal kezdett, nyolc századot javítva 8.30-cal ért célba, a mezőnyben csak az olimpiai bajnok belga Thiam futott ennél jobb időt (8.23). Az ugyanabban, az egyébként jóval erősebb futamban induló Zsivoczky-Farkas 8.47-tel a hetedik lett.

MAGASUGRÁS

Krizsán három centivel megdöntötte egyéni csúcsát, és másodszorra átvitte a 181 centiméteres magasságot is. Zsivoczky-Farkas is 181 centit ugrott, míg az olimpiai bajnoki Thiam 196 centivel megdöntötte a 193 centis Eb-rekordot.

SÚLYLÖKÉS

Zsivoczky-Farkas is elérte első egyéni csúcsát, 41 centivel (!) dobott nagyobbat eddigi legjobbjánál, és 14.95-tel második lett a számban (a világcsúcsra hajtó belga Thiam ezt is megnyerte 15.29-cel). Krizsán is közel járt saját rekordjához, egészen pontosan hét centire, a 14.24 a hatodik helyre volt elég.

Összesítésben Zsivoczky-Farkas a 3., Krizsán a 4. helyen állt a délelőtti három szám után.

TÁVOLUGRÁS

A riói olimpián nyolcadik Zsivoczky-Farkas hat méter feletti ugrással kezdett (606 cm), majd másodikra 612-re javított, a legnagyobbat azonban utolsóra tartogatta, amikor 638 centiméterig szállt, s ezzel 969 pontot szerzett. Nála csak Dadic (641) ugrott nagyobbat. Krizsán 609 centivel kezdett, amin már nem tudott javítani, így 877 pontot gyűjtött.

800 MÉTER

Futamában Zsivoczky-Farkas 500 méterig vezetett, végül a harmadik helyen ért célba 2:15.86 perccel – az őt a célegyenesbe fordulván megelőző, az összetettbeli negyedik pozíció megszerzéséért sikeresen küzdő Krizsán mögött (2:15.08). A futamot Dadic (2:14.13), a versenyszámot a szintén osztrák, összesítésben a hatodik helyen záró Verena Preiner (2:10.26) nyerte meg.

MÁRTON ANITA ARANYÉRMÉRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT – A VERSENYNAP ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik