Atlétikai Eb: Baji 6. helyen került az esti döntőbe 110 gáton

VINCZE SZABOLCS (Berlin), HARMATH ÁKOS (Budapest)VINCZE SZABOLCS (Berlin), HARMATH ÁKOS (Budapest)
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 19:31
null
Baji (balra) a 6. helyen jutott a fináléba (Fotó: AFP)
A Berlinben zajló atlétikai Európa-bajnokság férfi 110 méteres gátfutó számában Baji Balázs 13.41-es idővel a 6. helyen került az este fél tíz után öt perccel kezdődő döntőbe.

Baji a harmadik elődöntőben kapott szerepet az esti program legelején szereplő számban. Az Európa-bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó orosz Szergej Subenkov – aki júliusban Székesfehérváron mindössze egyetlen századdal maradt el Colin Jackson 10 nap híján 25 éve futott korszakos 12.91-es Európa-csúcsától – az első futamban állt rajtgépbe és 13.24-es idővel győzött is, a második, szintén továbbjutó helyen a német Gregor Traber 13.26-tal ért be.

A második elődöntő a spanyol Orlando Ortega sikerét hozta 13.21-gyel, a brit Andy Pozzi (13.28) előtt. Ezzel eldőlt, hogy jó futás esetén Bajiék elődöntőjéből akár négyen is döntőbe kerülhetnek – ehhez a negyediknek 13.45-nél jobb idővel kellett célba érni.

Baji ugyan jól kapta el a rajtot, de 20 méter után kicsit visszaszorult, végül az utolsó két gáton remekül hajrázva feljött a biztos finálés szereplést érő második helyre, s 13.41-es idővel tovább is lépett. Ezt a futamot a francia Pascal Martinot-Lagarde nyerte 13.32-vel.

Tudtam, hogy a második helyet erősen illene megszereznem, ezért úgy álltam rajthoz, hogy nagyon összpontosítanom kell, ám azt is tudtam, megengedhetem magamnak, hogy hagyjak egy kis tartalékot– mondta Baji az elődöntő után, amelyben második lett a futamában 13.41-gyel, és a fináléba jutott. –Az eleje kicsit lassúra sikerült, éreztem, hogy a második hely nem teljesen biztos, de örülök, hogy rá bírtam tenni egy lapáttal. Vissza, kettő, padlógáz, és el tudtam kicsit lépni a többiektől, a végén pedig már éreztem, hogy megvan."

A Bp. Honvéd atlétája hozzátette, szerencsére volt benne annyi erő- és tapasztalatbeli tartalék, hogy a hajrában visszajött és meg tudta oldani a helyzetet. A célja az volt, hogy közvetlenül kerüljön a döntőbe, ne idővel, ezért a korábbi futamok eredményeit nem is figyelte.

„Nem akartam spekulálgatni– fogalmazott. –A döntőbe kerülés mindig stressz, akárhányadik kiemelt is vagy, mert akkor is ott van a rajt és a tíz gát, tele hibázási lehetőségekkel. Zürich és Amszterdam után sorozatban ez lesz a harmadik Európa-bajnoki finálém, és úgy érzem, van még ebben tartalék. A dobogóra nagyon nehéz lesz felállni, de ha az időm 13.20-szal kezdődik, én már boldog leszek!"

A döntő a hivatalos menetrend szerint 21.35-kor kezdődik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik