Atlétika: Usain Bolt komolyan gondolja, hogy futballista lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.22. 21:54
null
Usain Bolt is ellátogatott az austini F1-es nagydíjra (Fotó: AFP)
Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok síkfutó komolyan gondolja, hogy labdarúgóként folytatja sportpályafutását.

 

Az atlétikától idén nyáron visszavonult sportoló az amerikai Formula–1-es futam helyszínén, Austinban úgy fogalmazott, elfogadja, hogy sokan kétkednek a terve komolyságában, de rendkívül elszánt, mert ez volt a gyerekkori álma és továbbra is nagyon szeretné kipróbálni magát futballistaként.

„Számomra ez egy személyes cél, és nem érdekel, mit gondolnak az emberek” – mondta a 31 éves Bolt, aki karrierje utolsó állomásán, a londoni világbajnokságon szerzett combsérülése után lábadozik.
Hozzátette, nem fog hazudni magának, amint úgy érzi, mégsem válthatja valóra a tervét, azonnal szólni fog.

„Nem akarom kínos helyzetbe hozni magamat, de ha úgy érzem, képes vagyok rá, akkor meg fogom próbálni, mert ez lehet életem következő fejezete” – mondta Bolt.

Korábbi hírek szerint a Borussia Dortmund színeiben szerepelhet majd a jamaicai sprinter, akit a Puma 15 éves kora óta támogat és a német sportruházati cég részesedést szerzett a Bajnokok Ligája-résztvevő klubban. Már kapott is egy meghívást, egy hétig edzhet a csapattal és szándékai szerint élni is fog a lehetőséggel.

„Csak a combsérülésem tart vissza, de két hét múlva elkezdhetem az edzéseket és visszatérhetek valamilyen formába. Akkor majd átgondolom a helyzetet. Meg fogom próbálni, hogy lássam, milyen szinten vagyok” – folytatta.

A közismerten Manchester United-szurkoló Bolt kételkedett benne, hogy José Mourinho vezetőedző a hír hallatán telefont ragad és felhívja, de elárulta, hogy a klub legendás szakvezetőjével, Sir Alex Fergusonnal már beszélt az álmairól.

A jamaicai válogatott nem jutott ki a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra, és jelenleg csak az 59. helyen áll a világranglistán.

„Azt hiszem, könnyedén bekerülhetnék a válogatottba, amely nincs története legjobb formájában” – tette hozzá.

A világklasszis síkfutó ismét kizárta, hogy atlétaként valaha visszatérjen, mert bár a jó hangulat hiányzik neki, de a sok edzés már egyáltalán nem, és családot szeretne alapítani.

„Várakozással tekintek a labdarúgó-karrierem elé, de abban továbbra is biztos vagyok, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél szeretnék dolgozni, hogy előmozdítsam a sportágat és segítsek fenntartani azt a szintet, amit magam mögött hagytam” – fogalmazott Usain Bolt, aki abban is biztos, hogy edzőként nem szeretne tevékenykedni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik