Atlétika: újabb nyolc orosz atléta kapott rajtengedélyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.20. 13:53
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) újabb nyolc orosz sportolónak adott engedélyt, hogy semleges színekben indulhasson nemzetközi versenyeken.

Az IAAF – csütörtöki közlése szerint – 53 sportoló erre vonatkozó kérelmét elutasította.A versenyengedélyt kapó atléták között van Szergej Litvinov, aki kalapácsvetésben ötödik lett a 2009-es és 2015-ös világbajnokságon, illetve Danyil Liszenko, aki ifjúsági olimpiai bajnok magasugrásban.

Az IAAF eddig összesen 49 orosz atlétának adott szabad utat, ugyanakkor 109 sportoló visszatéréséhez nem járult hozzá, utóbbiak nevét nem hozták nyilvánosságra.

A nemzetközi szövetség 2015 novemberében függesztette fel az orosz szövetséget, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban államilag támogatott, szisztematikus doppingolás zajlik. Döntésével egyúttal valamennyi orosz atléta nemzetközi versenyzési jogát felfüggesztette.

Az IAAF ezt a határozatot legutóbb február elején vizsgálta újra, akkor annak fenntartásáról határozott. Előzőleg, januárban ugyanakkor új feltételrendszert alakított ki azoknak az orosz versenyzőknek, akik indulni szeretnének nemzetközi viadalokon: az ország atlétáinak kérvényt kell benyújtaniuk ahhoz, hogy független színekben részt vehessenek a versenyeken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik