Atlétika: szívrohamot kapott a bíró Márton versenye közben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 17:30
Márton Anita 18.87 métert, a világ idei harmadik legjobbját dobta a németországi Sassnitzban rendezett atlétikai versenyen, amelyen egy nem mindennapi esemény is történt. Mint azt olimpia bronzérmes súlylökőnk a DIGI Sport híradójának elmondta, szívrohamot kapott a bíró, ezért a versenyt egy időre felfüggesztették.

„A harmadik sorozatban pont én következtem, amikor a bíró rosszul lett, gyakorlatilag szívrohamot kapott. Emiatt 15-20 percre le is állt a verseny. Sok minden történt már velem az elmúlt években, de ilyen még nem, kicsit nehezen sikerült összekapnom magam utána” – nyilatkozta a Sport 24-nek Márton Anita.

„Ilyenkor nem nagyon lehet segíteni; ha az ember azt látja, hogy valaki az életéért küzd, az a lelkét mindenképpen megviseli” – mondta az esetről Márton Anita edzője, Eperjesi László.

A verseny végül jól alakult a magyar sportoló szempontjából. „Kezd alakulni az eredmény, ez is volt a terv, hogy ezen a németországi versenyen a 19 métert megközelítve szeretnék lökni majd. 18.38-at löktem az előző versenyemen, és egy lépcsőfokkal feljebb szerettünk volna lépni.”

Ez sikerült is neki, 18.87-nél idén csak Maggie Ewen és Danniel Thomas-Dodd volt képes nagyobbat dobni, az amerikai atléta 19.20 méterig, a jamaicai 19.05-ig jutott két másik versenyen.

„Én azt vártam Anitától, hogy 18.70 környékén fog lökni, kicsivel túlteljesítette, de ezért egyáltalán nem vagyunk szomorúak – értékelt a magyar klasszis edzője. – A technikát mindig lehet javítani, mert olyan még nem volt, hogy valaki tökéletes technikát hajtott volna végre. Anitánál a csípőmozgáson kell javítani, ez határozza meg, hogy milyen pozícióból tudja elkezdeni a lökést.”

Amennyiben az apró technikai dolgok a helyükre kerülnek, márciusban, Birminghamben akár megszülethet hazánk első női súlylökő világbajnoki aranyérme is, amire Eperjesi László szerint reális esély van.
„Mindenképpen meg lehet (nyerni a vb-t), azt még nem tudjuk, hogy fognak lökni a többiek, de én azt hiszem, nagy esély van arra, hogy ez megtörténjen.”

A vb előtt még lesz egy verseny.

„A fedett pályás országos bajnokságot – a téli dobó ob-val együtt – február 24-én rendezik Szombathelyen, úgyhogy két hét múlva fogok újra versenyezni, addig edzőtáborozunk, illetve néhány napig otthon is leszünk, és folytatjuk a felkészülést, hiszen a birminghami világbajnokságra időzítjük majd a formát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik