Atlétika: „Senki sem örül a vb elhalasztásának, de jól tették”

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 10:13
null
Gyulai Miklós (Fotó: Tumbász Hédi)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke úgy véli, a nemzetközi szövetség (World Athletics) bölcsen tette, hogy egy évvel elhalasztotta a fedett pályás világbajnokságot, amelyet a koronavírus-járvánnyal sújtott Kína egyik nagyvárosában, Nankingban rendeztek volna meg március közepén.

 

„A nemzetközi szövetség jól tette, hogy így döntött, ahhoz már rövid az idő, hogy új helyszínt jelöljön ki – idézi a Nemzeti Sport Gyulai Miklóst. – A döntésnek persze senki sem örül, de nagyon nagy volt a betegség jelentette kockázat, és a szövetség valószínűleg azt is mérlegelte, hogy az olimpia évében gyengébb lesz a fedett pályás világbajnokság mezőnye is. Egyébként 2017-ben hasonló helyzetben voltunk, amikor Nairobiban rendezték az ifjúsági világbajnokságot, de a külügyminisztérium nem javasolta, hogy elutazzunk, ezért lemondtunk róla – sokan viszont vállalták a részvételt. Mindent összevetve úgy gondolom, bölcs döntés született.”

Mint beszámoltunk róla, a súlylökés címvédője, Márton Anita sem örül a halasztásnak, és hogy ne vesszen kárba a felkészülése, részt vesz a jóval kisebb presztízsű téli dobó Európa-kupán Portugáliában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik