Atlétika: hazája szövetsége szerint Semenya még nem versenyezhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.14. 17:45
A Dél-afrikai Atlétikai Szövetség (ASA) csak akkor engedélyezi a versenyzést Caster Semenyának, ha végérvényesen lezárul a futó nemiségét vizsgáló eljárás és a nemzetközi szövetség (IAAF) is hozzájárul a szerepléséhez.
A 19 éves, vitatott nemű versenyző edzője, Michael Seme az ügyvédeikre hivatkozva szerdán jelentette be, hogy Semenya újra versenyezhet. A sportoló érdekeit képviselő Dewey and LeBoeuf iroda szóvivője, Angelo Kakolyris ugyanakkor cáfolta a tréner szavait. Ray Mali, az ASA képviselője hangsúlyozta: Semenya akkor szerepelhet ismét, ha ehhez az IAAF hozzájárul, de erre még nem került sor. Hozzátette: Semenya önállóan edzhet, ám más versenyzőkkel csak bizonyos korlátok között készülhet együtt. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a vizsgálatok jelenleg is zajló kiértékelésére való tekintettel egyelőre nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy a versenyző folytathatja-e pályafutását, illetve megtarthatja-e az augusztusi berlini világbajnokságon női 800 méteren megszerzett aranyérmét. Semenya - aki hazájában nemzeti hős lett - a "semmiből" tűnt elő három héttel a vb előtt, és 1:56.72 perces, kiváló idővel nyert. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik