Atlétika: nem tudott másutt edzeni, otthonában épít rúdugrópályát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 12:51
null
Sandi Morris otthonában edzhet tovább (Fotó: AFP)
Napokon belül megkezdheti az edzéseket saját építésű rúdugrópályáján Sandi Morris, az amerikaiak olimpiai ezüstérmes atlétája.

 

A 27 éves Morris szülővárosában, a dél-karolinai Greenville-ben édesapjával közösen alakított ki egy rúdugrásra alkalmas helyet, mindössze két háztömbnyire szülei lakásától, egy futballpálya és egy teniszpálya között. A területen 35 méteres nekifutót csináltak, s már minden felszerelést beállítottak, csak a rúdugrószivacs hiányzik, ami akár már a hétvégére megérkezhet.

„A környéken rengeteg házból rálátni a helyre, úgyhogy mondhatom, sokan fognak nézni az ablakokból, mókás lesz" – mondta a riói játékok után a 2017-es és a tavalyi szabadtéri világbajnokságon is második Morris, aki elárulta, hogy három hét alatt sikerült felépíteni a pályát, amely 4000 dollárba kerül. A speciális szivacs átlagára 30 ezer dollár, ám ő kapott kölcsön egyet.

A futófelület rugalmas anyagból készült és mozdítható, a sportoló pedig nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer majd akár egy városi versenyen használják Greenville-ben. Morris azt sem titkolja, hogy nem saját tervek alapján kellett dolgozniuk, hanem a legutóbbi két szabadtéri vb férfi aranyérmesének, Sam Kendricksnek az édesapja által tavaly készített pályát vették alapul.

„A koronavírus-járvány olyan dolgok elvégzésére veszi rá az embert, amit már korábban is meg akart tenni” – jegyezte meg a sportoló, akinek édesapja évek óta tervezte, hogy kialakít neki egy ilyen helyet, hogy többet lehessen náluk.

A fedett pályás szezonban Morris bomba formában versenyzett, minden versenyét megnyerte és egyértelmű esélyesként indult volna a tokiói játékokon, ennek ellenére nem bánkódott az egyéves halasztás miatt, többször is hangsúlyozta, hogy helyes döntés született.

Az optimista rúdugró egyetlen bánata a jelen helyzetben az, hogy távolugró férje, Tyrone Smith nem lehet vele, mert nem tudna helyben edzeni, ráadásul közben gazdasági tanulmányaira is figyelnie kell a Texas Egyetemen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik