Pars Krisztián a tavalyi Gyulai-emlékversenyen
(Fotó: Földi Imre)

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség csütörtökön megjelent legújabb hírleveléből kiderül, hogy az IAAF elfogadta és véglegesnek tekinti a doppingvétséget elkövető Pars Krisztián másfél éves eltiltását, amelyet a MACS által felállított magyar fegyelmi bizottság idén áprilisban hozott meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nem kirívó vétséget és annak körülményeit behatóan tanulmányozó WADA nem kért súlyosbítást, az eltiltás és annak mértéke jogerőre emelkedett.

„Nem tehetek mást, csak azt, hogy a döntést ezúttal is tudomásul veszem, mert annak jogosságát soha nem is vitattam. A helyzetem nem lett rosszabb, de jobb sem, ezen már nem lehet változtatni – nyilatkozta a hír hallatán Pars Krisztián, a londoni olimpiai játékok kalapácsvető versenyének győztese, két világbajnokság ezüst- és ugyancsak két Európa-bajnokság aranyérmese az SzPress Hírszolgálatnak. – Buta hibát követtem el, amit egyes-egyedül csak én hozhatok helyre, és ezt meg is fogom tenni. Fogadalmat tettem magamnak, és ahhoz fogok igazodni a jövőben.”

Némi aggodalomra adhatott okot, hogy néhány héttel ezelőtt a WADA újabb információkat kért be Pars ügyével kapcsolatban, ezen kívül angol tükörfordításban kívánt megismerkedni a magyar atléta beadványának minden egyes sorával. Az élénk érdeklődést éppenséggel a vihar előszelének is lehetett tekinteni…

„A másfél éves eltiltás szentesítése az IAAF és a WADA részéről azt az egyeztetett véleményüket tükrözi, hogy Magyarországon helyesen alkalmazzák és be is tartatják a doppingszabályokat – hangsúlyozta Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára. – Meg vagyunk győződve arról, hogy Krisztián okult a történtektől, és ha újra elkezdi az edzéseket, csak és kizárólag a nagy célok lebegnek majd a szeme előtt. Ha pedig már ugyanaz a lelkesedés és akarás munkálkodik majd benne, mint amikor olimpiai bajnok lett, két év leforgása alatt három óriási lehetőség tárulhat fel előtte. Jövő szeptember végétől világbajnokság lesz Dohában, egy évvel később Európa-bajnokság, majd egy újabb olimpia Tokióban. Két év, három nagy kihívás, lesz miért dolgoznia Pars Krisztiánnak.”

A most jogerőre emelkedett eltiltások hét nemzet 12 atlétáját érintik, akik közül négy orosz. Hatan négyéves eltiltást kaptak.