Atlétika: Mo Farah nem a doppingvádak miatt vált edzőt

Vágólapra másolva!
2017.10.31. 09:53
Edzőt vált Mo Farah olimpiai és világbajnok brit hosszútávfutó, akinek a felkészülését ezentúl már nem Alberto Salazar irányítja.

Az atléta egy interjúban elárulta, azért szánta rá magát erre a lépésre, mert családjával vissza akar költözni Londonba. Farah 2011-ben tette át a székhelyét az egyesült államokbeli Portlandbe, hogy együtt dolgozhasson a hosszabb távok specialistájának tartott trénerrel. A versenyző hangsúlyozta: mostani döntése nincs összefüggésben a szakembert ért doppingvádakkal, amelyeket már cáfoltak.

„Ez az ügy már több mint két éve tart, ha emiatt akartam volna távozni, már megtettem volna” – idézte a 34 éves sportolót a The Sun napilap honlapja.

A gyanú szerint a kubai születésű Salazar egy houstoni endokrinológussal szövetkezett, és vényköteles gyógyszert adagoltak intravénásan versenyzőknek az engedélyezettnél nagyobb dózisban, hogy fokozzák a teljesítményüket. A tréner tagadta a vádakat, csak annyit ismert el, hogy L-Carnitine-t adott versenyzőinek, ám jelezte, hogy ez teljesen legális kiegészítő, s a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályainak megfelelően alkalmazták.

Farah a hétfői interjúban megerősítette, hogy ő a tiszta sport híve.

„Úgy gondolom, hogy aki megszegi a szabályokat, azt meg kell büntetni. Ha Alberto átlépett volna egy határt, akkor azonnal szakítok vele, de az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége a vizsgálatok után nem indított ellene eljárást. Ha valaha is kételkedtem volna Albertóban, nem maradtam volna vele ilyen hosszú időn át” – fogalmazott.

A Szomáliában született Mo Farah nyolcéves korában költözött Nagy-Britanniába. Öt- és tízezer méteren a londoni és a riói olimpián sem talált legyőzőre, s összesen hat világbajnoki címet nyert ezeken a távokon. A pályaversenyzést idén fejezte be, a jövőben az utcai versenyekre összpontosít, az edzője pedig a maratoni világcsúcstartó Paula Radcliffe férje és volt trénere, Gary Lough lesz.

Salazar minden jót kívánt tanítványának.

„Megtisztelő volt Móval dolgozni, minden jót kívánok neki a maratoni távon. Úgy gondolom, Gary jó választás” – írta a szakember a Reuters hírügynökségnek küldött levelében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik