Atlétika: Márton Anita még nem döntött a jövőjéről

Vágólapra másolva!
2020.04.01. 20:37
null
Még nem döntött a jövőjéről Márton Anita (Fotó: Török Attila)
Még nem hozta meg a döntést a jövőjéről a súlylökő Márton Anita, de az olimpia halasztása miatt három forgatókönyve is van a folytatásra.

 

Bár a márciusra tervezett fedett pályás világbajnokság elhalasztásával gyakorlatilag elúszott a téli szezon, ez nem szegte kedvét olimpiai bronzérmes súlylökőnknek, Márton Anitának, aki címvédőként indult volna Nankingban. Ugyanolyan intenzitással edzett tovább, de mostanra kiderült, a koronavírus-járvány miatt a tokiói olimpiát is eltolták egy évvel, így idén minden atléta nagy világverseny – és kézzelfogható cél – nélkül maradt, ami miatt neki is újra kellett gondolnia a folytatást.

Ez egy átmeneti időszak, most napi egy edzésem van csak, aminek célja a szintfenntartás, idén ugyanis nem lesz olyan verseny, amire érdemes nagy erőkkel készülni. Azt hallani, talán szeptemberre visszaáll a hazai versenyszezon, de biztosat ezzel kapcsolatban sem tudni. Kicsit most sodródom, de úgy látszik, ez az év ilyen lesz – mondta a Békéscsabai AC 31 éves sportolója a Nemzeti Sportnak. – Még nem hoztuk meg a döntést, hogyan tovább, de egy-két hónapon belül ezt is meg kell tennünk. Egyelőre élvezem a szabadságot."

Párizs: utolsó esély
Párizs: utolsó esély
Halvány esély van arra, hogy mégsem telik el a 2020-as esztendő atlétikai világverseny nélkül, ugyanis az augusztus 25. és 30. között kiírt párizsi Európa-bajnokságot még nem törölték az idei versenynaptárból. Az atléták sportolói bizottsága támogatta az olimpia elhalasztását, de bizakodik abban, hogy a kontinensbajnokságot még meg lehet rendezni, így legalább egy kicsit megmenthetnek a szezonból, aminek a koronavírus-járvány közepette pozitív üzenete is lehetne. Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) tanácsa legközelebb május 7-8-án tárgyal ebben az ügyben.

Márton Anita 2018 októberében kötötte össze életét a párjával, és egyre többet foglalkoznak a családalapítással, amivel eredeti terveik szerint a tokiói olimpiáig vártak volna, utána a sportoló vagy szüneteltette, vagy befejezte volna a pályafutását. Ez most változott a halasztás miatt, így jelenleg három forgatókönyv létezik: az első hogy a versenyző felkészül az olimpiára, utána viszont a családé a főszerep, a második, hogy a családalapítás megelőzi az olimpiai felkészülést, a harmadik pedig az, hogy a családalapítást nem követi felkészülés, hanem Márton Anita befejezi eredményes karrierjét.

Nem tudom, a család mellett lenne-e időm, kedvem és energiám belevágni még egy alapozásba – fogalmazott Márton Anita. – Egyébként beszélgettem erről olyan atlétákkal, akik jártak már hasonló cipőben, például a magasugró Szabó Barbarával, és úgy látom, hogy fél év alatt talán fel lehetne készülni tisztességesen az olimpiára. Sőt, úgy emlékszem, az új-zélandi Valerie Adams kettőezer-tizennyolcban még ennyit sem hagyott ki."

Márton Anita egyébként az első és egyetlen magyar atléta, akinek valamennyi világversenyről van már érme, ötkarikás játékokon pedig kétszer vett részt, 2012-ben Londonban és 2016-ban Rio de Janeiróban, ahol végül bronzérmet szerzett 19.87-es, hatodik, azaz utolsó kísérletével, ami ma is élő magyar csúcs. Jelenleg ő az egyike annak az öt magyar atlétának, akik már teljesítették a szintet a tokiói olimpiára, tavaly májusban Barban 18.81-gyel teljesítette a 18.50-es kvalifikációs szintet. Így biztos lenne az indulása, azt azonban egyelőre még ő sem tudja, ennek ellenére ott lesz-e Tokióban jövő nyáron.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik