Atlétika: márványtáblát avattak olimpiai bajnokunk emlékére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.06. 17:13
Márványtáblát avattak Ránkyné Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító emlékére szerdán Budapesten.

Németh Angéla idén lenne hetvenesztendős. Sikereire, olimpiákon, Európa-bajnokságokon elért eredményeire, valamint feledhetetlen teljesítményeire pedagógusként, edzőként és testnevelőként egy nemzet emlékezik – idézi az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szavait.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpia gerelyhajító bajnokának emlékére a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán helyeztek el márványtáblát, ott, ahol tanszékvezetőként tevékenykedett.

Szabó Tünde megemlékezett arról is, hogy Ránkyné Németh Angéla példaértékű sportsikereit többek között annak köszönhette, hogy időben meglátta, milyen változtatásra – más technikára – van szükség a jobb eredmény eléréséhez, a visszavonulása után pedig a sportolás elterjesztésének, a sport megszerettetésének és népszerűsítésének szentelte életét.

„Élete, sportbeli kitartása, eredményei méltán állíthatóak példaként egy egyetem hallgatósága és emellett egy egész nemzet elé” – hangoztatta az államtitkár.

Az avatóünnepségen felszólalt Magyar Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint Sótonyi Péter, a kar dékánja is. Ránkyné Németh Angéla 2014. augusztus 5-én, 68 évesen hunyt el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik