Atlétika: „Leginkább a motiváció szenvedett csorbát”

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.05.26. 21:41
null
Szabó Dezső (jobbra) úgy véli, a legtöbben otthon is rendesen dolgoztak a karantén alatt – Krizsán Xénia is (Fotó: MTK.hu)
Szabó Dezső, az MTK atlétikaedzője szerint nem várható nagy visszaesés azoknál a sportolóknál, akik rendesen végezték a kiszabott gyakorlatokat a karantén alatt.

 

Bár még nem tudni, lesz-e a koronavírusnak második hulláma, és ha igen, mekkora lesz a hatása, lassan visszatér az élet a sportba is. Az MTK Budapest atlétái például a múlt héttől már rendesen edzenek, azaz napi kétszer, előtte csak napi egyet lehetett teljesíteniük. De igyekeztek kihasználni minden időt akkor is, lépcsőztek, futottak, erősítettek, szökdeltek, és szerencséjük is volt, hogy mindent el tudtak végezni. Az egyesület nemrég elkészült modern fedett pályás csarnokába a korlátozások miatt ugyan még nem mehettek be, az időjárás kegyes volt volt velük az elmúlt időszakban, így végig szabadtéren dolgozhattak.

A válogatott atléták ráadásul könnyítést is kaptak, még márciusban is tréningezhettek a BOK-csarnokban, az MTK sportolói csak áprilisban költöztek vissza a Lantos Mihály Sporttelepre, ahol a tizennegyedik kerületi korlátozások miatt eleinte csak öt ember dolgozhatott együtt, ebből idővel tíz lett, majd nemrég visszaállt a régi rend, és most már az egész csoport együtt gyakorolhat, a távolságot természetesen megtartva egymástól. Mindig elvégezték a kötelező teszteket is, ugyanis csak az mehetett edzésre, akinek 37.2 fok alatt volt a testhőmérséklete.

VÉLEMÉNY

KRIZSÁN Xénia, országos csúcstartó hétpróbázó: „A technikai edzéseket most kezdtük el, de fizikailag nagyon jó formában vagyok, sőt, szerintem még sosem voltam annyira erős, mint most. Ez talán annak köszönhető, hogy az elmúlt években megtaláltuk azokat a súlyokat, amelyekkel folyamatosan fejlődni tudok. A világversenyek idei elmaradása nagyon rosszul érintett, hiszen tavaly sem versenyeztem sérülés miatt, legutóbb a 2018-as Európa-bajnokságon indultam. Így a jövő évig kell várnom, de azért igyekszem motivált maradni, például újra indulok az országos bajnokságon, amire 2013-ban volt példa legutóbb.”

„Az elmúlt időszak egyértelmű vesztesége, hogy a legjobb atlétáknak lett volna két külföldi edzőtáboruk, ahol ideális körülmények között készülhettek volna, ez azonban a járványhelyzet miatt elmaradt – mondta a Nemzeti Sportnak Szabó Dezső, az MTK edzője, aki a válogatott többpróbázó Krizsán Xénia és a távolugró Nguyen Anasztázia edzéseit is irányítja. – Bár az itthoni munkának is megvannak az előnyei, lássuk be, azért nem volt az igazi. Mint ahogy a regeneráció sem volt tökéletes, hiszen a sportolók nem mehettek fürdőbe és masszőrhöz sem járhattak edzés után. De leginkább a motiváció szenvedett csorbát, azért kis célokat mindig igyekeztünk kitűzni.”

Hogy ki mennyire maradt le önmagától az elmúlt időszakban, a tréner szerint sportolónként más és más lehet, van ahol ez minimális, elég csak megnézni a hétvégén a szombathelyi dobókat, akiknek a versenyén nagyszerű eredmények születtek.

„Nehéz számszerűsíteni, de szerintem az elmúlt hónapokban átlagban nagyjából tíz–tizenöt százalékkal végezhettek kevesebb munkát az atléták, mint normális körülmények között – fogalmazott Szabó Dezső. – Főleg lelkileg volt nehéz kezelni a helyzetet, hogy sorban mondták le az idei világversenyeket.”

A kényszerű változtatás azonban nem minden esetben vetette vissza a sportolókat, Szabó szerint az országos csúcstartó és már olimpiai kvótát szerző Krizsán például kifejezetten jó fizikai állapotba került, hiszen sok olyan erősítést tudtak beilleszteni a programba, amit egy versenyidőszak idején nem tehettek volna meg. Ez azt jelenti, hogy ő és Nguyen Anasztázia is hamar versenyre kész állapotban lesz, amikor újra rajthoz kell majd állniuk.

„Persze a legtöbb esetben elkerülhetetlen volt a visszaesés a koronavírusjárvány miatt, hiszen otthon edzeni nem ugyanaz, mint a pályán, de ennek mértéke attól függ, ki mennyire vette komolyan az edzéseket ez alatt az időszak alatt – tette hozzá. – Szerintem aki becsülettel elvégezte, amit kell, nem lesz olyan vészes a lemaradása vagy nehéz a visszaállása. És ahogy látom, azért sokan dolgoztak otthon is rendesen.”

A visszaállás azért lesz érdekes, mert míg 2020-ban nincs nagyobb verseny, 2021-ben várhatóan igen zsúfolt versenynaptárra számíthatnak az atléták. Valószínűleg közbe kell majd iktatniuk egy-egy edzőtábort is, mert egy hosszú versenyszezonban nincs lehetőségük annyi fizikai tréningre, amennyi pedig szükséges lenne. Szabó Dezső szerint elsősorban az edzőknek kell majd józanoknak lenniük, hogy mennyi versenyt vállalnak. Mérlegelniük és tervezniük kell majd, de szerinte ezzel azért sem lesz baj, mert egy edző sem akarja széthajtani a tanítványait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik