Atlétika: Krizsán Xénia túl van a sérülésen, keményen edz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 20:40
Túl van sérülésein, és nagyon örül, hogy a bizonytalan helyzetben is edzhet Krizsán Xénia, Európa-bajnoki negyedik helyezett többpróbázó.

A 27 éves, tokiói kvótával rendelkező atléta az M1 aktuális csatornának azt mondta, a napja fénypontja, amikor felöltözhet, és elmehet edzésre a szükséges óvintézkedések betartásával a most is nyitva tartó Lantos Mihály Sportközpontba.

„Mivel nem tudjuk, mire készülünk, ezért kicsit visszább vettünk az edzésekből, és százhúsz százalék helyett csak olyan kilencvenötön pörgünk” – adott betekintést a mindennapokba az MTK sportolója. Krizsán elmondta, a technikai számokban igyekeznek az apróbb hibákat kijavítani, ő jelenleg a távolugrásán és a gerelyhajításán dolgozik az erő- és gyorsaságfejlesztő feladatok mellett.

„Nagyjából kilencven százalékos állapotban vagyok, de minden edzésmunkát el tudok végezni” – utalt a sportoló arra, hogy a tavalyi dohai világbajnokságtól combhajlítóizom-sérülés miatt kellett visszalépnie, míg az idei kínai fedett pályás vb-től – amely a járvány miatt végül elmaradt – ülőgumó-fájdalom miatt maradt volna távol.

Krizsán kiemelte, az idei versenyekkel kapcsolatban borúlátó, de bízik abban, hogy nyár végén vagy ősszel legalább hazai megméretéseket rendeznek majd.

„Addig is koncentrálunk a jövő évi olimpiára” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik