Atlétika: kiderült, melyik szer használata miatt tiltották el Pars Krisztiánt

Vágólapra másolva!
2019.01.07. 08:34
null
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián szervezetébe kokain került (Fotó: Szabó Miklós)
Napvilágot látott az utolsó információ is, amit az esettel kapcsolatban még nem tudtunk: az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián kokainnal bukott meg tavaly áprilisban egy doppingellenőrzésen.

Egy éve, 2018. január 13-án egy szombathelyi kisebb versenyre a doppingellenőrök nem azért mentek ki, hogy az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztiánt ellenőrizzék, de ha már ott voltak, gondolták, miért ne ellenőrizzék őt is. Akkor maga a dobóatléta sem sejtett semmi rosszat – viszont áprilisban jött a hír, hogy 2019 júliusáig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, miután tiltott szert találtak a szervezetében...

Akkor még csak annyit tudtunk erről a tiltólistán szereplő szerről, hogy nem alkalmas közvetlen teljesítményfokozásra, és versenyidőszakon kívül került a sportoló szervezetébe, aminek azért van jelentősége, mert kizárólag versenyidőszakban minősül tiltottnak. Az esettel a Nemzeti Sport is részletesen foglalkozott, sőt azóta hosszabb interjút is közöltünk Pars Krisztiánnal – ebből most keretes írásunkban idézünk–, így az esetről egyetlen tény kivételével már mindent tudni lehetett.

KÖZEL A KIBORULÁSHOZ
Pars Krisztián az elmúlt években érezte, hogy a szervezete már nem a régi, a csaknem két évtizednyi élsport elkoptatta a testét, és mivel a helyzet nem akart javulni, elkeseredésében kedélyjavító szerekhez fordult.
„Egy születésnapi bulin, alkoholos állapotban kipróbáltam valamit, amit nem kellett volna, és ami az itallal együtt gyorsan hatott – mondta a sportoló a kokainnak bizonyuló tiltott szerről a Nemzeti Sport Online-nak novemberben adott interjújában. – Nekem akkor pontosan arra volt szükségem, hogy kiszakadjak a valóságból, és végre ne a gondjaim foglalkoztassanak... Hónapok óta padlón voltam, elkeseredett, feszült és egyre türelmetlenebb lettem, közel kerültem a teljes kiboruláshoz. Elegem lett a sérülésekből, a műtétekből, tönkretették az autómat, és az üzleti életben sem úgy mentek a dolgaim, ahogy szerettem volna.”

Az az egyetlen részlet pedig a tiltott szer, a kokain volt – az információt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) által létrehozott doppingellenőrző szövetség, az Athletics Integrity Unit (AIU) oldalán az ugytudjuk.hu vette észre. Mivel korábban Parsnak nem volt doppingesete és mostani felelősségét is rögtön elismerte, az IAAF „csak” másfél éves eltiltást szabott ki rá, ami egyben azt is jelenti, hogy a 36 éves sportolónak nem kell befejeznie a pályafutását. A büntetése 2019. július 12-ig szól, eszerint július 13-án már versenyezhet, de ami ennél is fontosabb, hogy az eltiltása lejárta előtt két hónappal, azaz május 13-án már edzésre jelentkezhet egyesületénél, a Dobó SE-nél, ahol Németh Zsolt és Németh László felügyeli a munkáját.

Pars célja a kijutás Dohába, az idei világbajnokságra, amit a nagy meleg miatt a szokásosnál később, augusztus helyett szeptember 28. és október 6. között rendeznek meg, ez pedig még több időt biztosít neki a felkészülésre. A kijutási szint férfi kalapácsvetésben 76 méter, amit Pars már visszatérése utáni első versenyén, a július végi országos bajnokságon szeretne megdobni.

Az atléta jelenleg egyedül végzi az edzéseket, hiszen eltiltása ideje alatt nem látogathatja klubja foglalkozásait. Mint a Nemzeti Sportnak elmondta, a dereka ugyan már nem lesz jobb, alapvetően az egészségével és a motivációjával sincs gond, és ha már így alakult, kicsit lelassít, figyel a fokozatosságra és próbálja a maga javára fordítani a kényszerű pihenőt, ami reményei szerint a nyáron vb-szintet eredményez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik