Atlétika: Három hónap munka szinte a semmiért – Márton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 14:39
null
Márton Anita keményen dolgozott, hogy felkészüljön a vb-re – ami elmarad (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Márton Anita nem örül, hogy elhalasztják a márciusra tervezett fedett pályás atlétikai világbajnokságot, az olimpiai bronzérmes súlylökő így a vb helyett a téli dobó Európa-kupára készül.

 

„Nem örültem a hírnek egyáltalán, mert szerettem volna rendesen felkészülni a fedett pályás világbajnokságra” – nyilatkozott az MTI-nek Márton Anita. Hozzátette: mivel tavaly későn, szeptember végén rendezték a szabadtéri világbajnokságot Dohában, ezért kevesebb idő jutott pihenésre a fedett idény előtt.

„Keményen végigdolgoztuk az elmúlt három hónapot, kis túlzással a semmiért, de legalábbis, amire leginkább készültünk, azt elvették tőlünk” – fogalmazott a versenyző, aki címvédőként várta a vb-t. Tréfásan megjegyezte, a halasztás jó oldala, hogy így három évig marad címvédő…

Az új helyzetben a vb helyett a március 21–22-én rendezendő téli dobó Európa-kupa lesz számára az év eleji fő verseny, amelyen eredetileg nem indult volna.

„Úgy döntöttünk, hogy ne menjen kárba a felkészülés, részt veszek a téli dobó Ek-n Portugáliában. Bár a presztízse közelébe sem fér egy vb-ének, de ott próbálok majd jó eredményt elérni. Ez a tavasszal kezdődő meghívásos versenyek miatt is fontos, mert a téli eredményeket is figyelembe véve döntenek az indulókról, például egy Gyémánt Liga-viadalon, amelyen nyolcan léphetnek dobókörbe” – mondta a 31 éves atléta.

Márton Anita jelenleg Győrben edzőtáborozik, ahol versenykörülmények között készülhet, és a következő négy hétben minden szombaton lesz versenye.

A fedett pályás vb-re öt-hat fős csapattal számolt a magyar szövetség, Márton Anita mellett van indulási szintje a távolugró Nguyen Anasztáziának, és három gátasnak, Szűcs Valdónak, Kerekes Grétának és Kozák Lucának.

A szervezők szerdai bejelentése szerint elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy a kínai koronavírus terjedése miatt az eredetileg március 13–15-re tervezett vb-t egy évvel elhalasztják, mivel Nanking csak mintegy 530 kilométerre fekszik a járvány gócpontjától, Vuhantól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik