Atlétika: Halász Bence harmadik lett Ostravában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.09. 17:46
Halász Bence harmadik helyen végzett az atléták Kontinentális Kupjának férfi kalapácsvető számában Ostravában.

A nemzetközi szövetség (IAAF) honlapjának eredményközlése szerint az Európa-válogatottat erősítő magyar versenyző a harmadik kísérletére érte el vasárnapi legjobbját (74.80 méter). A döntőbe ezzel nem sikerült bejutnia, ugyanis az elődöntőnek számító negyedik próbálkozására 74.16 m-t dobott, a végül másodikként záró egyiptomi Mosztafa el-Gamel akkor három centivel jobb eredményt ért el.

A győzelmet az olimpiai címvédő tádzsik Dilsod Nazarov (77.34 m) szerezte meg.

A versenykiírás értelmében a nyolcas mezőny három kísérlet után megfeleződött, ezt követte az elődöntő, majd ötödik dobásra a döntő, már csak két versenyzővel.

A magyar dobóatléta az abszolút legjobb eredményeket összesítve is a harmadik helyen végzett volna, akkor Nazarov mellett még a mexikói Diego Del Real (75.86) előzte volna meg.

Halász a harmadik helyéért hat pontot kapott, míg Európa másik képviselője, a lengyel Wojciech Nowicki hármat szerzett, a kontinens összességében ötöt szerzett ebben a versenyszámban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik