Atlétika: Gyurátzot is meghívták az Európa-válogatottba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.17. 21:26
null
Gyurátz Réka dobáshoz készül (Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap)
Márton Anita és Wagner-Gyürkés Viktória után Gyurátz Réka is meghívót kapott az atléták Európa-válogatottjába, amely szeptember 9-10-én az Egyesült Államokkal találkozik.

 

„Az atlétika történetének legnagyobb párharca” – így nevezik a szervezők A Meccs névre keresztelt összecsapást, amellyel az 1960-as, 1970-es évek interkontinentális párbajait kívánják újraéleszteni.

A minszki Dinamo Stadionban, az idei II. Európa Játékok helyszínén minden számban négy-négy európai és amerikai atléta méri össze tudását. Összesen 304 versenyzőt láthatnak a nézők, köztük tíz fehérorosz atlétát.

Amint arról a magyar szövetség honlapja beszámolt, az „öreg kontinens” csapatába korábban bekerült a magyar atlétika első világbajnoka, a 36-szoros magyar bajnok, olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita, valamint a 20-szoros országos bajnok, a csapat Európa-bajnokságon 3000 méter akadályon győztes Wagner-Gyürkés Viktória is.

Szombaton derült ki, hogy az Európa-bajnoki kilencedik, négyszeres magyar bajnok kalapácsvető, Gyurátz Réka is a csapat tagja lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik