Atlétika: Gatlin elbocsátotta doppingszerrel kereskedő edzőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.19. 11:33
null
Justin Gatlin a 2017-es Gyulai-emlékversenyen (Fotó: Földi Imre)
Elbocsátotta edzőjét a világbajnok atléta, Justin Gatlin, mivel Dennis Mitchell doppingszereket kínált megvételre álcázott riportereknek.  

 

A Telegraph brit napilap munkatársai egy floridai edzőtáborozás közben keresték fel inkognitóban a trénert és Robert Wagner menedzsert, akik növekedési hormont és tesztoszteront akartak nekik eladni.

A 35 éves Gatlin közölte, meglepte és sokkolta a hír.

„Amint tudomást szereztem az ügyről, kirúgtam Mitchellt. Nem engedem, hogy újabb hazugságok terjedjenek el rólam, nem szedek teljesítményfokozó szereket” – szögezte le a vágtázó, aki augusztusban minden idők legidősebb 100-as világbajnoka lett Londonban.

Gatlin karrierje során kétszer bukott meg doppingszerrel. 2001-ben juniorként akadt fenn egy vizsgálaton amfetaminnal, büntetése azonban kettő helyett csak egy évre szólt, mivel a tiltott anyag bizonyíthatóan egy olyan gyógyszerrel került a szervezetébe, amelyet gyerekkora óta szedett figyelemzavara kezelésére. 2006-ban tesztoszteronnal bukott meg, amiért előbb nyolc évre szóló büntetést kapott, ezt azonban később megfelezték, így 2010-ben visszatérhetett.

Az amerikai sprinter 2004-ben olimpiai bajnok volt 100-on, bronzérmes 200-on, majd egy évvel később 100-on és 200-on is világbajnok lett. Visszatérése után a 2012-es londoni olimpián a harmadik helyen ért célba 100-on, 2014-ben és 2015-ben a világranglista élén végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik