Atlétika: Frankie Frederickset felfüggesztette a NOB

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.07. 19:54
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felfüggesztette Frankie Fredericks tagságát, miután a korábbi atléta ellen hivatalosan is nyomozás indult korrupció gyanújával.

A négyszeres olimpiai ezüstérmes sprinterrel szemben márciusban merült fel a gyanú, hogy 2009-ben szavazatáért pénzt fogadott el a 2016-os, Rio de Janeirónak adott olimpia helyszínkijelölése előtt. Frederickset múlt csütörtökön hallgatta meg egy francia bíró, s ugyan a hatóságok nem közöltek információkat az ügyről, egy neve elhallgatást kérő forrás szerint a hivatalos szervek azt gyanítják, hogy a namíbiai sportdiplomatát megvesztegették, s a pénzt Párizsban mosta tisztára.

A NOB kedden azt közölte, hogy a végrehajtó bizottság határozott Fredericks felfüggesztéséről, miután mérlegelte a kialakult helyzetet.

Frankie Frederickset a Nemzetközi Atlétikai Szövetség már júliusban felfüggesztette a tanácsban elfoglalt pozíciójából.

A vádak szerint a namíbiai atlétának Papa Massata Diack – a volt NOB-tag, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) akkori elnöke, Lamine Diack fia – fizetett 300 ezer dollárt 2009-ben, éppen a szavazás napján. Diack ugyanakkor csak közvetítő volt, s a pénzt egy brazil üzletember küldte Fredericksnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik