Atlétika: Fazekas Róbert pert nyert, de nem versenyezhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.03. 12:24
Gyulai Márton szerint „tökéletes joghézag” keletkezett Fazekas Róbert diszkoszvető ügyében, aki jogerősen pert nyert a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) ellen, de nem kapott versenyengedélyt.

A bíróság tavaly ősszel másodfokon három évre csökkentette Fazekas dopping miatti eltiltását, amely így 2015-ben lejárt.

Fazekas Róbert jogi képviselője, Czeglédy Csaba az origo.hu-nak azt mondta, azóta több levelet írt a szövetségnek és a Magyar Antidopping Csoportnak (MACS), a legutóbbit március 1-jén. A MACS-tól azt a választ kapta, hogy Fazekas hatéves eltiltása változatlanul érvényben van, ezért a MASZ nem állíthat ki versenyengedélyt.

„Senkinek sem jó a mostani helyzet, sem a versenyzőnek, sem a szövetségnek, sem a nemzetközi szövetségnek, sem a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek” – nyilatkozott Gyulai Márton MASZ-főtitkár az MTI-nek csütörtökön.

Hozzátette, az atlétikában volt már hasonló eset, például az amerikai Harry „Butch” Reynoldsé vagy a német Dieter Baumanné, akik szintén civil bíróságon keresték az igazukat, de egyik ügy sem úgy ért véget, ahogy az atléták szerették volna. A nemzetközi szövetség (IAAF) fölött ugyanis nem hatályos egy civil bíróság döntése – jelezte Gyulai Márton.

„A MASZ a sportág érdekében az IAAF-hez és a WADA-hoz fordult, az ő hivatalos álláspontjuk szerint járunk majd el” – mondta a főtitkár.

A szövetség egyben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, egyúttal kérte a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését.

A 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban pedig vb-ezüstérmes Fazekas a 2004-es athéni olimpián megnyerte a diszkoszvetést, de a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát, elhagyta az
ellenőrzés helyszínét. Ez doppingvétségnek minősült, így megfosztották aranyérmétől és két évre eltiltották.

A londoni olimpia előtt, 2012. július 10-én derült ki, hogy az akkor 37 esztendős Fazekas Róbertet a Magyar Olimpiai Bizottság nem nevezte a londoni játékokra, mivel a szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutatták ki. A doppingbizottság első fokú határozatában bizonyítottnak látta az atléta bűnösségét és nyolc évre tiltotta el, ez ellen Fazekas fellebbezett. A másodfokú doppingbizottság megállapította, hogy nem szándékosan doppingolt, de a zéró toleranciára hivatkozva nem mentette fel az atlétát, ám büntetését hat évre mérsékelte. A bíróság ezt csökkentette három évre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik