A magyar küldöttség, amely a prezentáció után izgatottan várta az IAAF Tanácsának döntését

 

– Ön szerint mi győzte meg az IAAF tanácsát?
– Az elmúlt harminc évben Magyarország bebizonyította, hogy bármilyen atlétikai versenyt meg tud rendezni, egyedül a világbajnokság hiányzott a repertoárunkból. Kihangsúlyoznám, hogy ez nemcsak a mostani pályázat, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek a sikere.

– Mint a bizottság ügyvezetője, hogyan telt az elmúlt pár hónapja?
– Egy kicsit arra az időszakra emlékeztetett, amikor a 2006-os téli olimpiára készültem. Tudtam, hogy lesz egy időpont, amikor egy bizonyos formát és eredményt tudni kell teljesíteni, különben a befektetett munka elvész. Nincsenek kifogások, nincsenek alternatívák, az ember minden idegszálával arra koncentrál, hogy a kitűzött cél megvalósuljon. Hálás vagyok a sorsnak és mindenkinek, hogy részt vehettem ebben a történelmi pályázatban. A magyar sport megérdemli ezt az eseményt.

– Nagyon jók voltak az előjelek, sokan tényként kezelték Budapest sikerét. Ön mennyire bízott a döntésben?
– Ez számunkra több volt, mint egy álom, ami egy emberéletre elég muníciót adhat, de mindig ott van az esélye annak is, hogy ezt az álmot elhiszed, aztán mégsem valósul meg. A kudarc lehetősége miatt ez hatalmas teher is volt rajtunk. Ezért inkább óvatos vagyok az ilyen esetekben, és amíg Sebastian Coe oda nem jött gratulálni, addig nem is hittem el. Nekem úgy tűnt, mintha órákig beszélt volna, pedig állítólag csak egyetlen mondatot mondott.

– Mi a szervezőbizottság következő lépése?
– Ifjabb Mátraházi Imre, az IAAF technikai igazgatója mondta nekem a bejelentés után, hogy srácok, megnyertétek a lehetőséget, hogy innentől kezdve öt éven át látástól vakulásig dolgozzatok. Az álmot, amelyet elnyertünk, most meg is kell valósítani.