A 20 éves Armand Duplantis fél év alatt minden rúdugrórekordot megdöntött – ki tudja, mire lehet képes később (Fotó: AFP)

Armand „Mondo” Duplantis csütörtök este megdöntötte Szergej Bubka rekordját, ami azt jelenti, hogy idén február és szeptember között alig több mint fél év elég volt neki ahhoz, hogy előbb megdöntse a rúdugrás „abszolút” világcsúcsát (618), majd szabadtéren is akkorát ugorjon, amekkorát 26 éve senki (615). Ezzel egyértelművé vált, hogy ma nincs ellenfele a versenyszámban. És egyelőre azt sem tudja senki, meddig juthat, hiszen még csak 20 éves, és a versenyszám két legendája, egykori világcsúcstartója, az ukrán Bubka és a francia Renaud Lavillenie is húszas évei második felében érte el világraszóló sikereit. Ha az ember a tinédzserkorból éppen csak kilépve már ennyi mindent elért, mint Duplantis, biztosan nehéz megőrizni a motivációját, hiszen a csúcson maradni rengeteg munkával jár, de figyelembe véve, hogy „Mondo” saját bevallása szerint négyéves kora óta a rúdugrással kel és fekszik, ösztönözni valószínűleg ezután sem kell…

 
A kertből indulva – Vincze Szabolcs jegyzete 

„Kicsit megtévesztő, hogy a rúdugrás az egyetlen versenyszám, amelynek nincs külön fedett pályás és szabadtéri világcsúcsa, de most már nincs semmilyen zűrzavar: jó tudni, hogy kint és bent is én ugrottam a legnagyobbat!” – mondta Duplantis, utalva arra, hogy 2000-ben összevonták a versenyszám eredményeit, és azóta csak egyetlen hivatalos világcsúcs van.

Bagyula István országos csúcstartó rúdugró: – Későn kezdtek versenyezni, így a csúcsforma is eltolódott, ám Duplantis ugrása a fedett pályás eredményeit és a szabadtéri kísérleteit látva sem lepett meg. A római ugrás szép és tiszta volt, látszott, még maradt benne. Hogy mire lehet képes, függ attól, mikor lesz érdemi riválisa, meddig marad motivált és tudja fizikailag karbantartani magát, mert huszonöt éves kora után egy rúdugrónak ez lényegesen nehezebb. De nem lepődnék meg, ha a 620 centit is túlszárnyalná. A szabadtérivel szemben a fedett pálya kiszámíthatóbb, nem kell számolni az esővel, a széllel és a hideggel, így könnyebb egyenletes teljesítményt nyújtani. Én nagyon szerettem.

A svéd sportoló az utánpótlássikerek után még tinédzserként nyert felnőtt Európa-bajnokságot Berlinben 2018-ban, és szerzett ezüstérmet a dohai világbajnokságon 2019-ben, az idei eredményei pedig elképesztően alakulnak – nemcsak a világrekordok miatt, hanem mert 2020-ban eddig mind a 15 (!) versenyét megnyerte, és végre szabadtéren is jött a várva várt nagy ugrása.

„Már mindenki erről beszélt, nagy súly volt a vállamon, és úgy éreztem, ezt véghez kell vinnem ahhoz, hogy az emberek ne kérdezgessenek folyton róla… Inkább megkönnyebbültem, mint örültem, amikor sikerült” – fogalmazott Duplantis, akinek második kísérletre sikerült átvinnie a 615 centit, és amolyan „bubkásan” úgy döntött, nem próbálkozik nagyobb magasságon, a következő versenyre hagyja.

Mivel a jelenlegi mezőnyben valódi ellenfele nincs, olyan pedig pláne, aki veszélyeztetné a világcsúcsát, a fő célja immár az, hogy minél több aranyérmet szerezzen az elkövetkező világversenyeken.

„Ha azt akarom, hogy a valaha volt legjobbként emlékezzenek rám, azokban a pillanatokban kell jól teljesítenem, amikor igazán fontos – tette hozzá Duplantis. – Szeretek úgy gondolni magamra, mint aki a nagy versenyeken is jól teljesít, de nem beszélni kell róla, hanem odaállni és megcsinálni az olimpián, a vébén és az Európa-bajnokságon! Mert hiába ugrik az ember akkorát, amekkorát tervez, ha nem tudja megcsinálni akkor, amikor számít…”

Idén még egy versenyen indul, szeptember 25-én Dohában, a Gyémánt Liga-sorozat utolsó állomásán.