Atlétika: Baji hibázott az utolsó gáton, Szeles megelőzte

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 21:54
Az atlétikai Szuperliga-döntő első napján Baji Balázs nagy hibája a győzelmébe került, Kerekes Gréta pedig könnyen nyerte a nők küzdelmét.
Baji Balázs (balra) a technikai hibák ellenére az utolsó gátig vezetett, de azt a rontást már nem tudta korrigálni
(Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Baji Balázs (balra) a technikai hibák ellenére az utolsó gátig vezetett, de azt a rontást már nem tudta korrigálni (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

A koronavírus miatt átrajzolt 2020-as szabadtéri szezonban a hétvégi Szuperliga-döntőben mérik össze idén utoljára erejüket a legjobb magyar atléták. Bár lehetett számítani jó eredményekre ezúttal is, több versenyszámban azért érezni lehetett, hogy lassan vége a sportévnek, férfi rúdugrásban például meglepetésre Simonváros Csanád (GEAC) és Böndör Márton (AC Bonyhád) sem tudta átvinni a 442 centis magasságot, holott mindketten ötméteres ugrók. A győztes magasság végül 472 cm volt, legutóbb 2016-ban fordult elő, hogy öt méter alatti eredménnyel nyerték meg ezt a finálét, bár az is tény, ennek a versenynek a jelentősége az, hogy itthon a bizonytalanság közepette is sikerült megrendezni, és lezárni vele a szezont.

De a férfi 100 méteres síkfutás már meglepetést hozott, az első éves junior, 18 esztendős Pap Márk ért be elsőként a célba, 10.44-gyel óriási egyéni csúcsot futott, tizenhat századdal döntötte meg eddigi legjobb eredményét. A férfi diszkoszvetést az országos bajnok Huszák János (FTC) nyerte meg hatvan méter feletti eredménnyel, de ő azon kevés atléta közé tartozik, akinek még nem ért véget a szezonja, vasárnap hajnalban utazik Zágrábba, hogy szeptember 15-én világklasszis mezőnyben álljon dobókörbe a Boris Hanzekovic-emlékversenyen, és mint elmondta, inkább oda tartogatja az erejét.

A női 100 méteres gátfutás döntőjében Kozák Luca távollétében klubtársa és riválisa, Kerekes Gréta (DSC-SI) nyert, de 13.43-as eredményén azért látszik, hogy senki sem szorongatta meg igazán, és a tőle megszokott jó rajt és lendületes kezdés után nyugodtan visszavehetett a lendületből. A férfiak 110 méteres gátfutása nagy meglepetést hozott, ugyanis Baji Balázs az utolsó gátig vezetett, az addigi kisebb technikai hibáit korrigálni tudta, de az utolsó gátat olyan erősen rúgta meg, hogy teljesen kiesett a lendületből, így Szeles Bálint ért be előtte a célba, aki egyébként végig igyekezett tapadni világbajnoki bronzérmes sprinterünkre.

  „Hiányos volt ez a futás, akárcsak a többi is a szezonban, egyedül a Budapest Openen elért 13.71-gyel voltam úgy-ahogy elégedett, és bár szerettem volna, nem sikerült javítanom rajta – mondta Baji Balázs a Nemzeti Sportnak. – Túlságosan akartam, de a gátfutásban nem kifizetődő, ha görcsössé válik a mozgás, és a futó fejben előrébb tart, mint a teste. Ebbe a hibába estem én is, a régről megmaradt technikát akartam erőltetni, de erre a fizikai állapotom még sajnos nem alkalmas, és sokat rontottam most is. Ezen a versenyen sem abban a ritmusban futottam, amelyben kellett volna, a végére szétesett a mozgásom, az utolsó gátig vezettem, de ott csúnyát hibáztam, így Szeles Bálint teljesen megérdemelten győzött. Örülök, hogy végig tudtam versenyezni az évet, de van hiányérzetem, jövőre többet várok magamtól.”     

Mint a szezonban több alkalommal, a női távolugrás ezúttal is hármas küzdelmet hozott Lesti Diana, Nguyen Anasztázia és Farkas Petra között, ezúttal csak tizennégy centi volt közöttük, végül Lesti nyert 636-tal, három centivel megelőzve a százméteres síkfutást előtte néhány órával megnyerő Nguyent. A Szuperliga-döntő vasárnap folytatódik a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban.

 7. SZUPERLIGA-DÖNTŐ, BUDAPEST

Férfiak. 100 m (+0.5): 1. Pap Márk (Ikarus BSE) 10.44. 400 m: 1. Huller Dániel (Dunakeszi VSE) 47.13. 1500 m: 1. Szögi István (SVSE) 3:41.29. 110 m gát (0.0): 1. Szeles Bálint (Egri Sportiskola SE) 13.93. 3000 m akadály: 1. Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont) 9:02.07. Távol: 1. Pázmándi Dominik (Szolnoki MÁV.SE) 764 (0.0). Rúd: 1. Nagy Marcell (MTK Budapest) 472. Diszkosz: 1. Huszák János (FTC) 60.88. Súly: 1. Kovács László (Ikarus BSE) 17.13
Nők. 100 m (0.0): 1. Nguyen Anasztázia (MTK Budapest) 11.70. 400 m: 1. Molnár Janka (Budafoki MTE) 52.96. 1500 m: 1. Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 4:21.34. 100 m gát (0.0): 1. Kerekes Gréta (DSC-SI) 13.43. 3000 m akadály: 1. Varga Gréta (SVSE) 10:16.31. Távol: 1. Lesti Diana (TSC-Geotech) 636. Magas: 1. Szabó Barbara (UTE) 184. Gerely: 1. Szilágyi Réka (DSC-SI) 59.36. Kalapács: 1. Gyurátz Réka (Dobó SE) 68.90

Gyurátz Réka nyerte a kalapácsvetést (Fotó: Török Attila)
Gyurátz Réka nyerte a kalapácsvetést (Fotó: Török Attila)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik