Atlétika: Baji Balázs a Bp. Honvédnál folytatja pályafutását

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2017.11.20. 18:24
null
A vb-bronzérmes gátfutó a 2020-as tokiói olimpia végéig kötelezte el magát a fővárosi klubhoz (Fotó: Dömötör Csaba)
Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes atléta a Bp. Honvéd SE színeiben folytatja pályafutását. A gátfutó a 2020-as tokiói olimpia végéig kötelezte el magát a fővárosi klubhoz.

 

– Mennyire volt nehéz meghozni a döntést?
– Egy éve már szó esett az átigazolásról, de akkor még nem tudtam úgy dönteni, hogy elhagyom Békéscsabát, és klubot váltok – mondta a világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs. – Az elmúlt egy év alatt rengeteget töprengtem rajta, nagyon sok érvet és ellenérvet sorakoztattam fel magamban, hogy dönteni tudjak.

A Honvédban jobb lehetőségei lesznek?
– Békéscsaba mindig is nagyon jól bánt velem, kiemelt szerepet kaptam, úgyhogy egyáltalán nem a hiányérzet irányított. De lassan kilenc éve a fővárosban élek, és úgy éreztem, egy budapesti klubban talán jobban ki tudnék teljesedni. A Budapesti Honvéd pedig nemcsak erős, de nagy múltja is van, és úgy ítéltem meg, a klubnál több szempontból tudják segíteni a jelenemet és a jövőmet, akár a pályafutásom utáni időszakot is.

Olyan közel lenne?
– Annyira azért még nem, inkább úgy fogalmaznék, hogy azért már látni a végét. Az állatorvoslás miatt nincsenek olyan nagy félelmeim a jövő miatt, de tény, hogy a sport terén is gondolnom kell már a karrieremet követő időszakra, és ez is szerepet játszott a döntésemben. Márpedig ebből a szempontból minden újabb lehetőség segítséget jelent.

Mikor vetődött fel önben először a klubváltás kérdése?
– Csak az elmúlt egy-két évben, előtte nem nagyon kaptam ajánlatot – igaz, mindegy is lett volna, mert egyáltalán nem gondolkodtam rajta, hogy eligazoljak a Békéscsabai Atlétikai Clubból. Sőt, eredetileg úgy véltem, egész pályafutásomat csabai színekben versenyzem végig. De most jött ez a lehetőség a Honvédnál, én pedig arra gondoltam, ha itt, a fővárosban is lesz egy klub, ahova tartozhatok, talán jobban tudok fejlődni én is.

Érdeklődtek máshonnan is?
– Kerestek néhányan, de csak a Honvéd ajánlatán gondolkodtam el igazán. Egy évvel ezelőtt érdeklődtek először, akkor még nemet mondtam, kitartottam Békéscsaba mellett. Viszont az is igaz, hogy a jövőmet Budapesten képzelem el, ez is indokolta a váltást.

Miben lesz más, mint eddig?
– Nyilván nem lesz minden pontosan ugyanolyan, mint eddig, de nagy változások sem lesznek. Alapvetően továbbra is az Ikarus-pályán készülök ifjabb Tomhauser István vezetésével, de jobban tudom majd használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a Honvéd nyújt, főleg a futófolyosón és a szabadtéri pályán elvégzett fejlesztések után. Ezek is szerepet játszottak a klubváltásban.

Anyagi szempontok is?
– A szerződés valóban nagyobb anyagi biztonságot nyújt, de ennél fontosabbnak tartom, hogy a Honvéd itthon olyan egyedülálló bázisnak ígérkezik, amely stabil hátteret nyújthat nekem, és a hátralévő, remélhetőleg minél hosszabb időt zökkenőmentessé teszi.

Ezer szállal kötődik Békéscsabához. Hogy alakultak a tárgyalások az elválásról volt klubjával?
– Nyilván nem kellemes erről beszélni, főleg, ha ilyen múlt köt össze egy klubot és egy versenyzőt, de úgy voltam vele, biztosan intelligensen át tudjuk beszélni a kialakult helyzetet. Soha semmit sem titkoltam, mindig jeleztem, ha megkerestek mások, és mindig hozzátettem, érdekel-e az ajánlat, vagy sem – a klub illetékesei pedig mindent nyitottan és pozitívan fogadtak. Nemcsak tudomásul vették, hanem lehetőségeikhez képest mindig próbáltak valahogy kompenzálni, ezért sem váltottam tavaly. Most is elfogadták a döntésemet, sőt támogatásukról biztosítottak.

Akkor jó maradt a kapcsolat?
– Most már más színekben versenyzem, de ez nem jelenti azt, hogy megszűntem békéscsabainak lenni. Ugyanúgy csabainak gondolom magam, mint eddig, mert ahogy ön is mondta, ezer szál fűz hozzájuk, ezért lehetőségeimhez képest ezentúl is szívesen segítek egykori klubomnak. Mert azt sem akarom elhallgatni, hogy kicsit azért fájt a szívem a döntés után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik