Mivel a fedett pályás világbajnokság elmarad, Márton Anita az egy héttel későbbi, portugáliai dobó Európa-kupára élesít a formáját (Fotó: AFP)

 

A Békéscsabai AC fedett pályás világbajnok súlylökője, Márton Anita remek formában teljesített eddig a téli szezonban, 18.77-es kísérletével vezeti az idei európai ranglistát és ötödik a világranglistán, amelyen nincs is lemaradva, ugyanis 2020-ban még senki sem lökött húsz méter felett. Eddig öt versenyen indult az idén, valamennyin itthon, de annak ellenére, hogy kiegyensúlyozottan teljesít, edzőjével, id. Eperjesi Lászlóval nem így tervezték az idényt...

ID. EPERJESI LÁSZLÓ, MÁRTON ANITA EDZŐJE

„Ez a fedett pályás szezon eddig úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de mindent meg is tettünk érte, hogy Anita ilyen eredményeket érjen el. Eredetileg a világbajnokságnak rendeltünk alá mindent, de mivel elmarad, elindul a dobó Európa-kupán, amit nem terveztünk, de ha már így alakult, nem szeretnénk, ha kárba veszne a felkészülés. Akkor már induljunk egy nemzetközi versenyen, ezzel egy héttel hosszabb lesz a téli szezon. A hétvégi országos bajnokságra már elkezdtük a könnyítést, addigra szeretnénk még jobb formába kerülni, de utána sem lesz pihenő. Azonnal folytatjuk a munkát, hiszen szorít az idő, májusban már elkezdődnek a szabadtéri versenyek. A második formaidőzítést az olimpiára tervezzük.”

„Örülök ezeknek az eredményeknek, de érzem, ebben még több van, lesznek ezeknél jobb lökéseim is – mondta a 31 éves, olimpiai bronzérmes dobóatléta a Nemzeti Sportnak. – Az alapozás nagyon jól sikerült, a felkészülésem sérülésmentes volt, sőt úgy érezem, fizikailag sikerült előrelépnem. Ez látszik a versenyeimen is.”

A legnagyobb változás, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség januárban úgy döntött, a koronavírus jelentette veszély miatt elhalasztja a kínai fedett pályás világbajnokságot, amelyet a március 13–15. között rendeztek volna Nankingban, és amelyen Márton Anita címvédőként indult volna, hiszen az előző seregszemlén 2018-ban Birminghamben aranyérmet szerzett.

„Eredetileg arra időzítettük volna a formát, amit így egy héttel eltoltunk – folytatta Márton, aki indul a március 21–22-i dobó Európa-kupán a portugáliai Leiriában, és világverseny híján az lett számára a szezon főversenye. – Eredetileg nem is terveztük, hogy elindulok ezen a viadalon, amely így viszont a téli szezon utolsó versenye lesz. Ha már végigcsináltuk a kemény felkészülési időszakot, akkor jöjjön ki egy jó forma és egy jó eredmény, utána pedig bele is vetem magam a tavaszi alapozásba!”

A következő verseny a hétvégi országos bajnokság lesz a BOK-csarnokban, amelyen Márton Anita 2006 óta nem talál legyőzőre, szombaton szerezheti meg sorozatban 14. elsőségét, és mivel ellenfele már hosszú évek óta nincs itthon, szinte biztosan meg is fogja.

MÁRTON ANITA IDEI EREDMÉNYEI
Január 11.
Győr 18.03
Január 18.
Budapest 16.54
Február 1.
Budapest 17.96
Február 8.
Budapest 18.77
Február 15.
Budapest  18.70

„Most kezdünk el könnyíteni, és az országos bajnokságon tizenkilenc méter feletti eredmény is kijöhet – fogalmazott a sportoló. – Pszichésen ezeket a versenyeket nem lehet összehasonlítani egy nemzetközivel. Itthon leginkább az motivál, hogy javítsak a saját eredményeimen, de kicsit hasonló lesz, mint bármely másik magyar verseny esetében, amelyen saját magam ellen küzdök. Nagyon sokat számít, van-e mezőny vagy nincs, mert a szorosabb versengés sokat tehet hozzá az eredményeimhez.”

Márton Anita rendre komolyan veszi a fedett pályás idényt, amit az eredményei is bizonyítanak, de az olimpia miatt a szabadtéri most elsőbbséget élvez, amely neki már április végén, a hagyományos montenegrói edzőtábor végén elkezdődik. Tervezi, hogy elindul a Gyémánt Liga- és a World Challenge-viadalokon is, májusban pedig lenne két versenye Kínában.

Egyelőre azonban nincs hír arról, hogy a koronavírus miatt azokat is törlik-e...