Atlétika: Az edzésmunkában semmi sem változott – Halász Bence

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 17:42
null
Halász Bence szerencsés helyzetben van (Fotó: Penovác Károly, Veszprém Megyei Napló)
Szórakozni nem jár, de a kalapácsvető Halász Bence szerencsés helyzetben van, mert ugyanolyan intenzitással végezheti az edzéseket Szombathelyen, mint eddig.

Világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence idei legjobbja 76.66 méter, amivel a március 7-i téli dobó országos bajnokságot nyerte meg, és amivel negyedik az európai és ötödik az aktuális világranglistán. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben ő és klubtársai a szerencsések közé tartoznak, mert versenyeik ugyan nekik sincsenek, de a Dobó SE továbbra is biztosítani tudja a szabadtéri edzéseket Szombathelyen.

„Annyiban persze megváltozott a helyzet, hogy nem tudok elmenni moziba, vagy beülni kávézni, de az edzésmunkában semmi sem változott, és talán ez a legfontosabb. Sőt, nemhogy ugyanannyit edzünk, mint eddig, de szerintem még rá is tudtunk tenni egy lapáttal” – mondta a Nemzeti Sportnak Halász Bence.

Németh Zsolt, Halász Bence edzője
„Mivel saját fenntartású a pályánk, saját szabályaink is vannak, amelyek persze nagyon szigorúak. Továbbra is lehet rajta edzeni, de azt csak a Dobó SE versenyzői és edzői használhatják, más nem, és ők is csak fertőtlenítés után. A mellettünk álló aréna be van zárva, így mindenki otthon öltözik át, és az edzés végén azonnal oda megy vissza. Így a legjobb sportolók edzésszáma tulajdonképpen nem változott. Bár az olimpia idén elmarad, baj lenne, ha motiválnom kellene őket, mondtam nekik, hogy fogják fel ezt extra lehetőségként, hiszen egy év múlva még erősebbek, még gyorsabbak lesznek. Rászólnom még nem is kellett senkire…. Az egészségét persze senkinek nem szeretném kockáztatni, figyeljük a híreket és alkalmazkodunk, de alapvetően optimisták vagyunk.”

Mint minden sportolónak, a Dobó SE versenyzőinek is kell otthon edzeniük, de kivételes helyzetben vannak, hiszen nem minden sportoló tud annyit a pályán tréningezni, mint korábban. Sőt, arra is jó esély van, hogy ez nem fog megváltozni az elkövetkező hónapokban sem, legfeljebb ha a kormány kijárási tilalmat rendel el. Jelenleg azonban minden adott ahhoz, hogy a kalapácsvetők edzésben maradjanak, csak a versenyrutint kell visszaszerezni.

„Persze én sem örülök ennek az állapotnak, de nem érzem nehéznek, hogy otthon kell maradnunk. Nem hiányzik a kijárás – folytatta a 22 éves dobóatléta, aki Rába Dániellel és Varga Balázzsal edz egy csoportbanedzőik, Németh Zsolt és Németh László vezetésével. Elégedett vagyok a téli szezonommal, és úgy érzem, a jelenlegi helyzetben is szinten tartható ez a forma. Délelőtt minden nap két, két és fél órás dobóedzéseink vannak, napi harminckettő és harminchat közötti dobással, míg délután ugyanennyi ideig erősítünk.”

Halász Bencének eddig heti egy szabadnapja volt, de mivel a rendszer némileg megváltozott, a hirtelen megnőtt szabadidejét pihenéssel, filmezéssel és videojátékokkal üti el. De azért ha lehetne, szívesebben csinálna helyette mást.

„Egyedül a versenyzés hiányzik –fogalmazott. – Jó formában vagyok, úgy érzem, nem voltam még ilyen erős, mondjuk ezt minden évben így érzem… Edzésen egyéni csúcsokat dobok, és dolgozom töretlenül, úgy, mintha semmi sem történt volna. Cél ugyanis mindig kell, én szeretném az idén nyolcvan méter fölé dobni a kalapácsot, és remélem, hogy ezt nemcsak edzésen tehetem meg, mert nyár végére, vagy őszre legalább a hazai versenyeket megtartják. Az üresjáratnál az is jobb lenne, és nem mindegy, hogy az ember tudja-e, mire képes edzésen és mire versenyen.”

Halász Bence egyike annak az öt magyar atlétának, aki már teljesítette a szintet a tokiói olimpiára. Bár a játékokat egy évvel elhalasztották, a nemzetközi szövetség bejelentette, hogy a kvalifikációs időszakot ugyan november 30-ig felfüggeszti, de az eddig megszerzett kvóták megmaradnak.

Itt a hazai versenynaptár
A jelenlegi helyzetben is gondolni kell a folytatásra, ezért a rendelkezésre álló információk alapján a Magyar Atlétikai-szövetség (MASZ) létrehozott egy rugalmas versenynaptár-tervezetet a 2020-as szabadtéri szezonra. A szövetség a felnőtt országos bajnokság esetében figyelembe vette a nemzetközi szövetség (World Athletics) által javasolt idősávot, így az ob első körben augusztus 8–9-re, a csapatbajnoki döntő szeptember 5–6-ra, a Szuper Liga-döntő szeptember 12–13-ra került. A legrangosabb nemzetközi éves versenyünk, a Gyulai Memorial továbbra is július 7-re van kiírva. A MASZ jelezte, hogy a lehetőségekhez mérten igyekszik az összes elmaradó versenyt pótolni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik