Atlétika: Az álom most valóra válhat – Baji Balázs

VINCZE SZABOLCS (Monte-Carlo)VINCZE SZABOLCS (Monte-Carlo)
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 16:41
null
Baji Balázs 2017-ben bronzérmet szerzett Londonban (Fotó: AFP)
Mint arról kedden beszámoltunk, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Magyarországnak ítélte oda a 2023-as világbajnokság rendezési jogát. Márton Anita és Baji Balázs így foglalta össze érzéseit a döntés után.

 

BAJI Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó:
„A szövetség közösségi oldaláról tudtam meg, hogy megkaptuk a 2023-as világbajnokságot, amiben nagyon bíztam, a hírt olvasva óriási megkönnyebbülést és örömöt éreztem. Az álom most valóra válhat, de rajtunk múlik, tudunk-e élni vele. És hogy tudok-e majd én is élni vele – mert lassan harmincéves leszek, a hazai világbajnokság pedig még öt év, de minden erőmmel igyekszem ott lenni. Egyben azonban biztos vagyok, a hazai közönség a legjobbat fogja kihozni belőlem, ezt már tudom a Gyulai Memorialokról is, ahol mindig túlszárnyaltam magam, köszönhetően a tribünön ülőknek. Ez a világbajnokság minden magyar atlétának óriási lehetőség lesz.”

MÁRTON Anita, fedett pályás világbajnok súlylökő:
„Nagyon megtisztelő, hogy felkértek, legyek részese a prezentáló csapatnak, nagyon izgultunk, főleg az utolsó két napban, a többiek rengeteg munkát fektettek bele. A pályán mutatott eredményeinket világszerte figyeli a sportág, gondolok itt Balázs londoni bronzára, a fiatalok sikereire és az én világbajnoki címemre is, melyek miatt atlétikai berkekben ismernek minket az egész világon. Úgy gondolom, ez is beleszámít egy ilyen döntésbe. Az általunk rendezett világversenyeknek jó visszhangja volt, így látták, hogy képesek vagyunk egy ekkora viadal megrendezésére is. Sportolóként egyelőre a 2020-es tokiói olimpiáig tekintek előre, a 2023-as világbajnokság idején harmincnégy éves leszek, ami jó kor, így nem elképzelhetetlen, hogy versenyzőként részese leszek.”

MÉG A PROFIK IS BAKIZNAK

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) brit elnöke is el tud lazulni, a kedd esti éves IAAF-díjátadó főpróbáján simán elkezdett táncolni és breakelni, amikor fel kellett mennie a színpadra, illetve lejönnie onnan. Olyannyira sikerült lazára vennie, hogy élesben aztán bele is bakizott a szövegébe az elnöki díjátadó előtt, de megőrizte a humorát, és megmentette a helyzetet, mintha úgy tervezte volna.

Közel kétezer ember, a nemzetközi atlétika krémje gyűlt össze a monacói Grimaldi Forumban tartott ünnepségen, ahová vörös szőnyegen érkeztek a sportág legnagyobb sztárjai, és készségesen álltak a televíziós csatornák rendelkezésére. A mintegy kétórás, de a könnyebb fogyaszthatóság kedvéért talkshow-szerű gála egyik házigazdája a világcsúcstartó francia rúdugró, Renaud Lavillenie volt, aki most debütált ebben a szerepében, ami nem is állt távol tőle, nemcsak hogy Coe-val ellentétben nem sült bele a szövegébe, még viccelődnie is volt kedve.

A feltörekvő fiatal férfi atléta díját ugyanis a berlini Európa-bajnokságon éppen őt legyőző svéd Armand Duplantis kapta, akitől csak ennyit kérdezett a színpadon: „Mondd csak, biztonságban van a világcsúcsom?”, mire azonnal jött is a válasz: „Bocs, szerintem magasabbat tudok ugrani nálad.”

A 2018 legjobb férfi atlétájának díját a kenyai Eliud Kipchoge kapta, aki szeptemberben új világcsúcsot állított fel maratoni futásban (2:01:39), a legjobb női atléta pedig a kolumbiai hármasugró, az idén veretlen Caterine Ibargüen lett. A gála végén a színpadon álló Kipchoge megköszönte Sebastian Coe-nak, amit az atlétika megtisztításáért tesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik