Atlétika: 8 évre tiltották el a korábbi világbajnok orosz gyaloglót

Vágólapra másolva!
2019.08.21. 15:21
Doppingvétség miatt nyolc évre eltiltották Szergej Bakulin orosz gyaloglót, a 2011-es világbajnokság 50 kilométeres aranyérmesét, akit már korábban megfosztottak vb-címétől.

Az atlétát a nemzetközi sportági szövetség dopping- és korrupcióellenes küzdelemért felelős testületének (AIU) szerdai tájékoztatása szerint a biológiai útlevelében talált abnormális értékek miatt büntették meg. Eltiltása 2019 áprilisától van érvényben.

Bakulinnak korábban is volt doppingügye, s már akkor elvették világbajnoki aranyát. A 32 éves sportoló Viktor Csogin tanítványa volt, akit már 2016-ban örökös eltiltással sújtottak, mivel bebizonyosodott, hogy szisztematikusan doppingolta gyaloglóit.

A rendszerszintű doppingolás ugyanakkor nem csupán a gyaloglóknál volt általános az orosz atlétikában. Ezért az ország sportolói 2015 vége óta nem vehetnek részt saját színekben a nemzetközi versenyeken, miután az akkor kirobbant doppingbotrány miatt az IAAF felfüggesztette az orosz sportági szövetséget, s ez a döntés továbbra is érvényben van.

A sportolóknak ugyanakkor a nemzetközi szövetség biztosította a lehetőséget, hogy semleges színekben ott lehessenek a viadalokon, amennyiben az IAAF szakbizottsága erre – minden atlétát külön vizsgálva – engedélyt ad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik