Ajánló: most akkor mi a helyzet a Margitszigeten?

Vágólapra másolva!
2020.03.22. 17:45
Címkék
Hétfő óta tart zárva a Margitszigeti Atlétikai Club mindkét komplexuma, és a közös edzéseket is felfüggesztették, ez azonban nem jelenti azt, hogy megállt volna a futóélet – csak átalakult.

Mielőtt a Csupasporttal beszélt volna, éppen a Margitszigeten volt futni Vajda Zsuzsa, a MAC szakmai vezetője, így az első kérdésünkre rögtön választ is kaptunk: megfelelő odafigyeléssel igenis mehetünk futni a Margitszigetre.

„Magam is járok sportolni és mindenkinek azt javasoltam, hogy amíg lehet, addig menjünk mozogni, viszont egyedül tegyük ezt – kezdte érdeklődésünkre Vajda Zsuzsa. Lehetőleg kerüljük a tömegközlekedést, ha tehetjük, menjünk kocsival, kiszállunk, futunk, beszállunk, de sportolni kell, sőt ebben az időszakban talán még fontosabb. Mindannyiunkban van egy fajta félelemérzet, bizonytalanság, a sport pedig nagyon sokat tud segíteni."

Természetesen az általános szabályokat a Margitszigeten vagy bármely más kinti programnál érdemes betartani: padokra nem célszerű ülni, tárgyakat nem szabad megfogni, és hazaérkezés után azonnal egy alapos kézmosással kell nyitni.

A Csupasporton ezen kívül olvashatják Végó Bogi legújabb blogját, aki arról ír, mivel lehet eltölteni az időt akkor, amikor négy fal között kell várnunk a veszély elmúltát, valamint olvashatnaka magyar himalájai hegymászás legaktívabb, 2010-es évéről, melyben volt siker és tragédia is. Csupasporttal beszélt volna, éppen a Margitszigeten volt futni Vajda Zsuzsa, a MAC szakmai vezetője, így az első kérdésünkre rögtön választ is kaptunk: megfelelő odafigyeléssel igenis mehetünk futni a Margitszigetre.

„Magam is járok sportolni és mindenkinek azt javasoltam, hogy amíg lehet, addig menjünk mozogni, viszont egyedül tegyük ezt – kezdte érdeklődésünkre Vajda Zsuzsa. Lehetőleg kerüljük a tömegközlekedést, ha tehetjük, menjünk kocsival, kiszállunk, futunk, beszállunk, de sportolni kell, sőt ebben az időszakban talán még fontosabb. Mindannyiunkban van egy fajta félelemérzet, bizonytalanság, a sport pedig nagyon sokat tud segíteni."

Természetesen az általános szabályokat a Margitszigeten vagy bármely más kinti programnál érdemes betartani: padokra nem célszerű ülni, tárgyakat nem szabad megfogni, és hazaérkezés után azonnal egy alapos kézmosással kell nyitni.

A Csupasporton ezen kívül olvashatják Végó Bogi legújabb blogját, aki arról ír, mivel lehet eltölteni az időt akkor, amikor négy fal között kell várnunk a veszély elmúltát, valamint olvashatnaka magyar himalájai hegymászás legaktívabb, 2010-es évéről, melyben volt siker és tragédia is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik