Ajánló: Halama Levente először indul a Korinthoszon

Vágólapra másolva!
2020.08.17. 18:29
A világbajnoki ezüstérmes ultrafutó is indul az augusztus 21-én éjjel rajtoló verseny nyolcvan kilométeres távján, de elmondása szerint csupán jól érezné magát, ezért laza futásra készül.

– Nyakunkon a Korinthosz. Hogyan készült erre a nem mindennapi megméretésre?
Őszintén szólva, most értem vissza a családommal a nyaralásból. A Körös-vidéken voltunk néhány barátom és a hozzátartozójuk társaságában, és mindössze két-három alkalommal edzettem. A múlt héten inkább kikapcsolódtam, finom ételeket ettem és a gyerekeimmel töltöttem az időt. Fel is szedtem néhány kilót, úgyhogy most visszaveszek a zsíros ételekből, és visszatérek a megszokott étrendemhez.

Hogyan jött képbe önnél a Korinthosz?
– Még sohasem indultam ezen a kihíváson, de mivel néhány ismerősöm azt mondta, ez az egyik legjobb hazai rendezésű ultrafutóverseny, úgy döntöttem, próbára teszem magam. Nemigen vagyok még formában, ezért nincsenek különösebb elvárásaim magammal szemben.

– Akkor ez csak laza futás lesz?
– Vélhetően igen. Életében először elkísér a versenyre a feleségem is, akivel azt tervezzük, hogy a szombat kora hajnali befutót követően alszom néhány órát, majd elindulunk városnézésére, utána megebédelünk valahol, este pedig részt veszünk az indulóknak tartandó díszvacsorán.

A teljes interjút elolvashatja acsupasport.huweboldalon.– Nyakunkon a Korinthosz. Hogyan készült erre a nem mindennapi megméretésre?
Őszintén szólva, most értem vissza a családommal a nyaralásból. A Körös-vidéken voltunk néhány barátom és a hozzátartozójuk társaságában, és mindössze két-három alkalommal edzettem. A múlt héten inkább kikapcsolódtam, finom ételeket ettem és a gyerekeimmel töltöttem az időt. Fel is szedtem néhány kilót, úgyhogy most visszaveszek a zsíros ételekből, és visszatérek a megszokott étrendemhez.

Hogyan jött képbe önnél a Korinthosz?
– Még sohasem indultam ezen a kihíváson, de mivel néhány ismerősöm azt mondta, ez az egyik legjobb hazai rendezésű ultrafutóverseny, úgy döntöttem, próbára teszem magam. Nemigen vagyok még formában, ezért nincsenek különösebb elvárásaim magammal szemben.

– Akkor ez csak laza futás lesz?
– Vélhetően igen. Életében először elkísér a versenyre a feleségem is, akivel azt tervezzük, hogy a szombat kora hajnali befutót követően alszom néhány órát, majd elindulunk városnézésére, utána megebédelünk valahol, este pedig részt veszünk az indulóknak tartandó díszvacsorán.

A teljes interjút elolvashatja acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik