Asztalitenisz-vb: felemelő és vicces film készül Klampárról

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.26. 18:09
null
Jónyer István és Gergely Gábor tortával köszöntötte a jövő kedden 66 éves Klampár Tibort (Fotó: Dömötör Csaba)
A legendás magyar asztaliteniszezőről, Klampár Tiborról készülő film alkotói tartottak sajtótájékoztatót a világbajnokság helyszínén.

 

„Nagyszabású, látványos, felemelő és egyben vicces film lesz – mondta a rendezőként számos magyar sikerfilmet jegyző Madarász Isti. – Amikor elolvastam a Klampár Tibor életéről készült könyvet, azonnal éreztem, ez a sztori mozivászonra kívánkozik.”

A péntek délutáni sajtótájékoztatón természetesen ott volt a főhős, azaz a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai negyedik és világkupagyőztes Klampár, aki bevallása szerint el sem akarta hinni, hogy az életéből egész estés mozifilm készülhet.

„A Steven Seagal főszereplésével készült akciófilmek a kedvenceim, s miután annyi minden történt velem, szerintem ez is hasonlóan kalandos lesz” – jegyezte meg viccesen. A leendő film producere, Hutlassa Tamás hozzátette, „gyerekként sokat hallottam Klampárról, s amikor szóba került a mozifilm lehetősége, furcsa bizsergést éreztem. Nagy lehetőséget látok benne, hiszen ismert ember, sikeres sportoló mozgalmas élettörténetét dolgozhatjuk fel”.

A leendő film alapjául szolgáló könyv szerzője, Vörös Csaba elmondta, az első pillanatoktól kezdve tudta, a Klampár-sztori filmre kívánkozik, ezért hosszú évek óta dolgozik azon, hogy moziba kerülhessen az asztalitenisz és a magyar sport egyik legendájának élettörténete. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a tervek szerint jövő nyáron kezdik meg a forgatást, s egy évvel később, 2021 közepén kerülhet a mozikba az alkotás, majd a 40 évvel ezelőtt a phenjani vb-n győztes nagy trió másik két tagja, Jónyer István és Gergely Gábor tortával köszöntötte a jövő kedden 66 éves Klampár Tibort.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik