Asztalitenisz-vb: a meglepetés sem zavarta meg Bálint Bernadettet

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.21. 19:38
Bálint Bernadett négyjátszmás győzelmével a mieink számára lezárult a budapesti asztalitenisz-világbajnokság első napja. A mérleg több mint kedvező, hiszen 13 mérkőzésből 11-en a mieink győztesen hagyták el az asztalt.

A sikerrel vett vegyes páros selejtező után egyesben is bemutatkozott Bálint Bernadett. A vb nyitó napjának utolsó magyar érdekeltségű mérkőzésén az üzbég Rozalina Khadjieva várt rá, s a 23 éves magyar játékosnak nem okozott gondot legyőzni a világranglistán nem is szereplő üzbéget, így nagy lépést tett a főtábla felé, ehhez hétfőn a svájci Celine Reusttal szemben kell hasonló jó teljesítményt nyújtania.

„Mivel nem ismertem az üzbég lányt, kicsit meglepett, hogy védőjátékos, nem így készültem. Szerencsére gyorsan sikerült átállítani magamat fejben, s attól kezdve már nem volt gond. Éreztem, hogy jobb vagyok, mindenképpen szerettem volna négy játszmában nyerni, örülök, hogy sikerült” – mondta Bálint Bernadett.

Mindent egybevéve a mieink a világbajnokság első napján 13 mérkőzést játszottak, ebből 11-et megnyertek, s ugyan András Csabának és Juhász Patriknak csak minimális esélye maradt a továbbjutásra, matematikailag egyelőre még minden magyar játékos versenyben van.

ASZTALITENISZ-VB
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 46. CSOPORT
Bálint Bernadett–Khadjieva (üzbég) 4:0
(6, 8, 12, 6)

A magyar játékosok hétfői programja
10.00: Férfi és női páros selejtező, 1. forduló
10.00: András Csaba, Juhász Patrik–Posch, Weber (svájci)
11.15: Férfi és női egyes selejtező, 3. forduló
12.00: Majoros Bence–Mutti (olasz)
12.00: Ecseki Nándor–Choong (malajziai)
12.45: Lakatos Tamás–Yogarajah (mauritiusi)
12.45: Szudi Ádám–Correa (venezuelai)
14.15: Fehér Orsolya–Tapper (ausztrál)
14.15: Bálint Bernadett–Reust (svájci)
14.15: Hartbrich Leonie–Astari (iráni)
15.15: Férfi páros selejtező, 2. forduló
15.15: Lakatos Tamás, Majoros Bence–????
15.15: Női páros selejtező, 1. forduló
15.45: Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz–Koj Zsuj-hszüan, Vong Hszin-zsu (szingapúri)
16.45: Férfi egyes rájátszás a főtáblára jutásért
18.00: Vegyes páros, a 32 közé jutásért
18.00: Ecseki Nándor, Madarász Dóra–Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai)
18.00: Majoros Bence, Bálint Bernadett–Karakasevics, Lupuleszku (szerb)
18.00: Szudi Ádám, Pergel Szandra–Rasmussen, Christensen (dán)
19.00: Női páros a 32 közé jutásért
19.00: Madarász Dóra, Pergel Szandra–????
19.00: Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd)–????
19.00: Férfi páros a 32 közé jutásért
19.45: Ecseki Nándor, Szudi Ádám–????
20.45: Vegyes páros, a 16 közé jutásért

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik