Asztalitenisz-vb: A kínaiak kisajátították a női egyest, mint 24 éve mindig

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.25. 18:52
Női egyesben semmit sem bíztak a véletlenre a kínaiak, a legjobb négy közé csak a sportág nagyhatalmának játékosai kerültek be.

Férfi egyesben eddig nagy volt a csillaghullás, többször is borult a papírforma, ám az már tényleg csodaszámba ment volna, ha ez női egyesben is megtörténik. Mondjuk már kiindulópont is sejteni engedte, hogy ez a szám a kínaiak játszótere lesz, hiszen a legjobb nyolc között öt versenyzőjük szerepelt, mellettük két japán és egy hongkongi próbálkozott – sikertelenül.

A világbajnoki címvédő és világranglista-vezető Ting Ning, a világranglista-3. Csen Meng és a világranglista-5. Liu Si-ven is könnyedén verte aktuális ellenfelét, igazán éles párharcot csak a két kínai, Vang Man-jü és Szun Jing-sa találkozója hozott, amely végül előbbi sikerével zárult. Ezzel az is eldőlt, hogy folytatódik az 1995 óta tartó sorozat, azóta ugyanis minden világbajnokságon kínai döntőt játszottak ebben a számban és így lesz ez most, Budapesten is.

„Az elején kapkodtam egy kicsit, le kellett higgadnom, hogy a saját tempóban tudjak játszani. Az ellenfelem folyamatosan támadott, ezt szerettem volna megfékezni, igyekeztem megtalálni a gyenge pontját” – mondta a címvédő és világranglista-vezető Ting Ning a Hirano Miuval szemben sikerét követően, amire a japán így reagált: „Mint eddig mindig, most is kikaptam Ting Nintől, de nem adom fel, továbbra is próbálkozom. Nagyon készülök az olimpiára, meglátjuk, ott képes leszek-e megtörni ezt a sorozatot, s remélem, hogy legközelebb már én nyerek.”

ASZTALITENISZ-VB
NŐI EGYES. NEGYEDDÖNTŐ
Ting Ning (kínai)–Hirano (japán) 4:1 (8, –4, 2, 7, 9)
Liu Si-ven (kínai)–Kato (japán) 4:1 (9, –8, 4, 6, 5)
Vang Man-jü (kínai)–Szun Jing-sa (kínai) 4:2 (9, –10, 19, 6, –9, 8)
Csen Meng (kínai)–Tu Hoj-kem (hongkongi) 4:2 (–9, 7, 7, –8, 10, 4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik