Asztalitenisz-vb: a főtábla sorsolása is megtörtént

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.04.20. 18:31
A selejtező után a főtáblák sorsolását is elkészítették a vasárnap kezdődő budapesti asztalitenisz-világbajnokságra.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)

Egyesben egyelőre három magyar szereplése biztos a legjobb 128 között. Kiemeltként Póta Georgina, Pergel Szandra és Madarász Dóra is selejtezős ellenféllel kezd majd, a 2. fordulóban azonban már nehéz ellenfél várhat rájuk.

A 27.-ként rangsorolt Póta a 64 között a kínai származású, luxemburgi színekben versenyző Ni Xia Liannal kerülhet szembe. Az 55 éves, tollszárfogásos technikával játszó, balkezes rivális a 33. a kiemelési rangsorban, rendkívül kellemetlen a stílusa, de a magyar asztaliteniszező építhet arra, hogy a februári Európa Top 16-bajnokságon ő nyerte kettejük párharcát, mégpedig simán, négy szettben. Pergelnek (47. kiemelt) a japán Kato Miju (18.), Madarásznak (53.) pedig az ugyancsak kínai származású, holland Li Jie (22.) lehet az ellenfele a 2. fordulóban, ha sikerrel veszi a keddi nyitókört.

Párosban – ahol 64-es a főtábla – Póta és a svéd Matilda Ekholm, továbbá a Pergel, Madarász, az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, valamint a Szudi, Pergel és az Ecseki, Madarász kettős főtáblás kiemeltként. Amennyiben legyőzik selejtezős riválisukat, Pótáék (10.) a Li Jie, Li Qian holland, lengyel (24.) duóval találkozhatnak a 32 között, míg Pergelékre (13.) a francia Pauline Chasselin és Laura Gasnier (31.) várhat. Ecsekit és Szudit az előkelő ötödik helyen emelték ki, rájuk brazil vetélytárs várhat a 32 között Eric Jouti és Gustavo Tsuboi (17.) személyében.

Vegyes párosban Pergel és Szudi a 13. a kiemelési rangsorban, selejtezőből érkező ellenfél után a 2. körben az amerikai színeket képviselő Kanak Jha és Yue Wu (17.) lehet az ellenfelük, Ecsekire és Madarászra (30.) pedig – ha nem történik meglepetés – a lehető legnehezebb rivális, az első helyen kiemelt hongkongi Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem duó várhat.

Mindhárom páros számban hétfőn rajtolnak a főtáblás küzdelmek, míg egyesben kedden kezdődik a kieséses szakasz.

Vasárnap a selejtezőkkel kezdődik a Hungexpón sorra kerülő vb.

A selejtezős magyarok vasárnapi programja:
10.00: Vegyes páros selejtező, 1. forduló
10.00:
Majoros Bence, Bálint Bernadett–Matkovic, Busatic (bosnyák)
11.30: Férfi és női egyes selejtező, 1. forduló
11.30:
András Csaba–Abo Jaman (jordániai)
12.15:
Juhász Patrik–Nguyen Duc Tuan (vietnámi)
13.00:
Fehér Orsolya–Kamenan (elefántcsontparti)
13.00:
Hartbrich Leonie–Khalid (skót)
15.30: Vegyes páros selejtező, 2. forduló
16.15: Férfi és női egyes selejtező, 2. forduló
16.15:
András–Devos (belga)
17.00:
Majoros–Ahmedov (türkmén)
17.00:
Juhász–Allegro (belga)
17.00:
Ecseki Nándor–Mumdzsoglian (libanoni)
17.45:
Szudi Ádám–Mahmuti (koszovói)
17.45:
Lakatos Tamás–Hrisztonov (ciprusi)
18.30:
Bálint Bernadett–Khadjieva (üzbég)

A selejtező második fordulójának győztesei jutnak a 64-es főtáblára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik