Asztalitenisz-vb: 14 év után először nem lesz házidöntő

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 17:17
A budapesti világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta a francia Simon Gauzy, aki a férfi egyes harmadik fordulójában 4:2-re legyőzte a kínai Hszü Hszint, amivel biztossá vált, hogy 2005 óta először ebben a számban nem lesz kínai házidöntő.

Érdemes megjegyezni Simon Gauzy nevét. A 24 éves francia azzal, hogy a 16 közé jutásért lejátszott meccsen eksztázisban játszva legyőzte a világranglista-2. kínai Hszü Hszint, egyszersmind eldöntötte, hogy 2005 óta először nem lesz kínai házidöntő férfi egyesben. A legutóbbi hét vb-n az ázsiaiak mindig egymás között döntötték el az aranyérem sorsát, ám Budapesten Hszü Hszin kiesésével ez már semmiképpen sem alakulhat így. A sors szeszélye folytán ugyanis miközben a felső ágon négy kínai is van, az alsón csak egy – volt eddig. A Hungexpo G-pavilonjának közönségétől támogatott, s a világranglistán 34. helyen álló Gauzy amúgy a jelek szerint mifelénk rendre jó formában játszik, hiszen a 2016-os Európa-bajnokságon egészen a döntőig menetelt, s végül ezüstérmet szerzett. Gauzy a következő fordulóban a szlovák Wang Yang és az észak-koreai An Dzsi Szung mérkőzés győztesével játszik.

ASZTALITENISZ-VB
FÉRFI EGYES. A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Gauzy (francia)–Hszü Hszin (kínai) 4:2 (8, –6, –11, 6, 9, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik