Zsenik egymás közt: Wenger vs. Holloway

Vágólapra másolva!
2010.08.21. 15:24
null
Arsene Wenger reméli, csapata a Blackpool ellen is mutat valami újat (Fotó: Action Images)
A Premier League második fordulójában a végső győzelemre is esélyesnek tartott csapatok közül a Chelsea és az Arsenal is játszik. A bajnoki címvédő a Wigan vendégeként szerepel, míg az „ágyúsok” a Blackpoolt fogadva lépnek pályára.


Ha minden a papírforma szerint alakul, aligha kell szívgörcsökkel megküzdeniük a Chelsea és az Arsenal szurkolóinak szombat délután. Mindkét együttes egyértelmű esélyese a mérkőzésének, így joggal bízhat abban, hogy a folytatásban már nyugodt szívvel figyelheti a manchesteri csapatok és a Liverpool meccsét.

Ha sorrendet kell állítani, az Arsenal számára talán valamivel hangsúlyosabb a bajnoki, mint a „kékeknek”. Arsene Wenger fiai az első fordulóban a Liverpool ellen döntetlennel (1–1) kezdtek az Anfield Roadon, ami aligha tekinthető rossz nyitánynak.

Az „ágyúsok” első hazai mérkőzésükön a Blackpoolt fogadják. Az újonc csapatot előzetesen gyakorlatilag minden szakíró kiesőnek tippelte. Nem véletlenül: a lancashire-i együttes nemhogy erősödött, határozottan gyengült a nyári átigazolási szezonban. Az együttes játékoskeretének értéke a transfermarkt.de szerint az Arsenal összértékének a tizedét sem éri el (22.5 millió euró – 301 millió), sőt a listán utolsó előtti PL-csapat, a Birmingham City értékétől is jócskán elmarad (65.5 millió).

Ehhez képest a narancsmezesek az első körben valósággal gáláztak, 4–0-s kiütéssel nyertek a Wigan vendégeként. Wenger meg is jegyezte a találkozót megelőző sajtótájékoztatóján, véleménye szerint a Blackpoolt irányító – és korábban őt zseninek tituláló – Ian Holloway bámulatosan jó menedzser.

„Ez az, amiért úgy gondolom, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk – magyarázta Wenger. – Komolyan gondolom, hogy zseniális. Ha megnézzük a tabellát, jelenleg előttünk állnak, és kiemelkedően jól kezdték a szezont, fantasztikus eredményt értek el Wiganben. Láttam a mérkőzést és a gólokat, különösen támadólag léptek fel. Ami pedig Holloway nyilatkozatát illeti, a legkomolyabban gondolom, hogy én nem vagyok zseni.”

Egy biztos, ha a Blackpool az Emirates Stadiumban is felvállalja nyílt játékát, látványos összecsapás kerekedhet. De valószínűleg mindkét edző tudja, ebben az esetben lehet könnyebb dolga az Arsenalnak…

A Chelsea kirobbanó formában kezdte a bajnokságot, már az első forduló után az élre állt a tabellán a West Brom elleni gólzápor után (6–0). A Wigan-szurkolók lélektanát sem kell különösebben ecsetelni a már említett Blackpool elleni találkozót követően, alighanem egyértelmű, hogy csak a legelvetemültebb hazai drukkerek várnak győzelmet vagy pontszerzést a Laticstől. A DW Stadium előtt mindenestre könnyen lehet, hogy „Csak erős idegzetűeknek!” feliratú táblával óvják majd a szurkolókat a rájuk váró megpróbáltatásoktól.

 PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Arsenal–Blackpool 16.00 (tv: Digi Sport)
Birmingham–Blackburn 16.00
Everton–Wolverhampton 16.00
Stoke–Tottenham Hotspur 16.00
West Bromwich–Sunderland 16.00
West Ham United–Bolton 16.00
Wigan–Chelsea 18.15 (tv: Digi Sport)
A bajnokság állását itt tekintheti meg!  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik