Yannick oktatta a Manchester Cityt

Vágólapra másolva!
2010.07.24. 11:29
null
Mancini számára nem volt kényelmes a kispad (Fotó: Action Images)
Felkészülési mérkőzésen a portugál Sporting CP labdarúgócsapata kétgólos győzelmet aratott az angol Manchester City ellen. A lisszaboniak mindkét találatát a portugál utánpótlás-válogatott támadó, Yannick Djaló szerezte. Roberto Mancini, a City vezetőedzője nem esett kétségbe, klubja pedig szokás szerint ismét bedobott pár új nevet...

Yannick Djaló előbb fejesből volt eredményes, majd egy ziccert fejezett be higgadtan, a labdát a manchesteri kapus mellett elhúzva. Utóbbinál a gólpasszos csapattársé a fő érdem: egy szimpla, ám valóban parádésan kivitelezett pörgetéssel ugyanis sikerült lenulláznia az angolok komplett védelmét.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat lesz az átigazolási szezon nyertese Angliában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nálunk tizenöt-tizenhat játékos hiányzott és egy olyan csapattal találkoztunk, amely előrébb tart a felkészülésben” – mentegetőzött Roberto Mancini. Nem is minden alap nélkül, hiszen a Sporting a dán Nordsjaelland ellen az Európa-liga selejtezőjének következő, harmadik fordulójában már pályára is lép. A City ellenben csak egy körrel később kapcsolódik be a küzdelmekbe, ideje tehát még annyi, mint a tenger...

„Tudtommal már talán nyolc felkészülési mérkőzést is játszottak, a jövő héten pedig az Európa-ligában szerepelnek, úgyhogy normális dolognak tartom, hogy lassabbak voltunk – folytatta az elemzést az olasz szakember. – Hat vagy hét játékosunk még a világbajnokság utáni szabadságát tölti, így ők egyelőre csak egyénileg edzenek, nem érkeztek meg közénk. Nálunk még tart a csapatépítés, amelyre húsz napunk van."

A Cityhez kapcsolódó friss hír, hogy a kerete még mindig képlékeny: a szerb Alekszandr Kolarovra állítólag már csak orvosi vizsgálat vár – 18 millió euróért vennék meg a Laziótól –, míg az Aston Villa futballistája, James Milner 24 millió fontért lehet a manchesteriek játékosa, akik emeltek ajánlatukon. A birminghamiek korábban már elutasították a húszmilliós ajánlatot, ugyanis harmincmilliót remélnek.

Egészen vad elképzelés továbbá, de szóbeszéd tárgyát képezi, hogy a Chelsea klasszisa, Didier Drogba húszmillió fontért a Ciythez költözne, mint ahogyan nem befejezetett történet Fernando Torres esetleges megszerzése sem.

Azt pedig Mancini is megerősítette, hogy Landon Donovan szintén a kiszemelt erősítések között van: őt 15 millió dollárért hozhatnák el az LA Galaxytől. Így a 28 éves játékos minden idők legjobban fizetett egyesült államokbeli futballistája lehetne, évi hétmillió dollárral a zsebében.

„Jó volt megmutatni, mire vagyok képes a világ legjobb bajnokságából érkező ellenféllel szemben" – ezek már a Bissau-guineai születésű Yannick Djaló szavai a duplázása után. Milliók nélkül, vagy inkább helyett...

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MANCHESTER CITY (angol)–SPORTING CP (portugál) 0–2 (0–2)
New York, Vezette: Kevin Stott (amerikai)
Manchester City: Hart – Richards, Kompany, Lescott (Onuoha, 46.), Cunningham (Bridge 45.), Ireland (Boyata, 64.), Vieira (Tchuimeni-Nimely, 64.), Zabaleta, A. Johnson, Jo (Tutte, 74.), Bellamy (Guidetti, 74).
Sporting CP: Tiago Ferreira – Carrico, Anderson Polga, Evaldo, Pedro Mendes (André Santos, 87.), Ribeiro, Saleiro, Yannick, Helder Postiga (Veloso, 79.), Joao Pereira, Vukcsevics (Jaime Valdés, 74).
Gólszerző: Yannick Djaló (23., 39.)
YANNICK KÉT GÓLJA
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik