West Ham: menesztették Manuel Pellegrinit – hivatalos

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 22:03
null
Már nem Pellegrini a West Ham trénere (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztették a klub menedzserét, Manuel Pellegrinit.

 

A Manchester City korábbi edzője 2018 májusában vette át a londoni klubot, amelyet 63 meccsen irányított, és átlagosan 1.32 pontot szerzett meccsenként.

A West Ham komoly gondokkal küzd ebben a bajnoki idényben: 19 meccséből csupán ötöt tudott megnyerni, négyen döntetlent játszott, tízen pedig kikapott. Az utolsó csepp a pohárban a Leicester City elleni, szombati esti hazai pályán elszenvedett 2–1-es vereség volt. Néhány órával a mérkőzés vége után a klub hivatalos honlapján bejelentette menedzsere távozását.

David Sullivan, a klub vezérigazgatója így kommentálta a chilei tréner menesztését.

„Nagyon csalódottak vagyunk, hogy meg kellett hozni ezt a döntést. Manuel egy úriember és megtiszteltetés volt együtt dolgozni vele. Ugyanakkor világossá vált, hogy változásra van szüksége a klubnak, hogy visszatérjen az idény előtt kigondolt útra. Úgy éreztük, most kell cselekednünk annak érdekében, hogy az új menedzsernek minél több időt adjunk céljai eléréséhez.”

A West Ham a tabella 17. helyén áll nem egészen 20 fordulót követően.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool 18 17 1 46–14 +32 52
2. Leicester City 20 13 3 4 43–19 +24 42
3. Manchester City 19 12 2 5 52–23 +29 38
4. Chelsea 19 10 2 7 33–27 +6 32
5. Tottenham 20 8 6 6 36–29 +7 30
6. Wolverhampton 19 7 9 3 29–24 +5 30
7. Sheffield United 19 7 8 4 23–18 +5 29
8. Manchester United 19 7 7 5 30–23 +7 28
9. Crystal Palace 20 7 6 7 18–22 –4 27
10. Everton 20 7 4 9 23–30 –7 25
11. Newcastle 20 7 4 9 20–30 –10 25
12. Arsenal 19 5 9 5 25–28 –3 24
13. Burnley 19 7 3 9 24–30 –6 24
14. Brighton & Hove Albion 20 6 5 9 24–28 –4 23
15. Southampton 20 6 4 10 24–38 –14 22
16. Bournemouth 20 5 5 10 20–28 –8 20
17. West Ham 19 5 4 10 21–32 –11 19
18. Aston Villa 20 5 3 12 25–36 –11 18
19. Watford 20 3 7 10 15–33 –18 16
20. Norwich City 20 3 4 13 21–40 –19 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik