Világfutball: 27 évesen visszavonul az Arsenal korábbi játékosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.08. 10:46
null
Emmanuel Frimpong 13 éven keresztül volt az Arsenal játékosa (Fotó: AFP, archív)
Bejelentette visszavonulását az Arsenal korábbi futballistája, Emmanuel Frimpong, aki térdproblémái miatt fejezi be profi pályafutását.

 

Frimpongnak az elmúlt öt évben folyamatosan problémái voltak a térdével, s bár egy esetleges műtét után még visszatérhetett volna, a játékos ezt nem vállalta be.

A jelenleg 27 esztendős ghánai középpályás kilencévesen került az Arsenal akadémiájára, a felnőtteknél 2011-ben mutatkozott be. A londoniaknál 16 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, kölcsönben szerepelt a Wolverhamptonnál, a Charltonnál és a Fulhamnél, majd 2014-ben a Barnsleyhez szerződött. Legutóbb az Ermisz Aradippuban játszott, a ciprusi klubtól 2018-ban távozott, azóta nem lépett pályára.




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik