Videó: óriási gólt lőtt a Manchester United szerb kiszemeltje

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 10:17
null
Filip Sztevanovics (jobbra) remek teljesítménye a Manchester United ellen felkeltette az angol klub érdeklődését (Fotó: Getty Images)
A szerb élvonalban futballozó FK Partizan 17 éves utánpótlás-válogatott labdarúgója, Filip Sztevanovics hatalmas gólt szerzett a szombati, Rad Beograd elleni, 3–0-ra megnyert mérkőzésen. A fiatal támadót többek között a Manchester United is figyeli.


Sztevanovics az 50. percben kapta meg a tizenhatos előterében a labdát, majd kis igazítás után elemi erővel lőtte ki a bal felső sarkot, megszerezve ezzel csapata második gólját a találkozón.

A szerb játékos ifjú kora ellenére (szeptember 25-én tölti be a 18-at) az előző idényben már hét bajnoki gólig jutott a Partizan színeiben. Egy rekordot is magáénak tudhat: 16 évesen és 311 naposan minden idők legfiatalabbjaként talált be egy európai kupamérkőzésen.

A Partizan és a Manchester United egy csoportban szerepelt az Európa-liga 2019–2020-as kiírásában – ekkor keltette fel a MU figyelmét az utánpótlás-válogatott támadó. Ivica Iliev, a Partizan sportigazgatója úgy véli, sok pénzt érhet a belgrádi klub tinédzsere. A szerb Republika augusztusban már arról cikkezett, hogy az angol sztárcsapat 12 millió eurót sem sajnálna érte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik