Videó: „Mi értelme annak, hogy itt vagy?” – a Pool-játékos kifakadt

Vágólapra másolva!
2020.07.12. 10:19
null
Robertson (26) és Coote „baráti” eszmecseréje a mérkőzés után (Fotó: AFP)
A legkevésbé sem óvatoskodott a jelzőkkel Andrew Robertson, a Premier League-ben szereplő Liverpool játékosa a Burnley elleni meccs (1–1) után. A 26 éves balbekk David Coote játékvezetőt „tisztelte meg” a véleményével.

Coote-nak több vitatott ítélete is volt a szombati meccsen. Az egyik ilyen eset például egy meg nem adott tizenegyes a 85. percben, ekkor éppen Robertson érezte úgy, hogy szabálytalankodtak vele szemben a tizenhatoson belül.

A játékos pechjére az üres stadionban mindent lehetett hallani abból, amit a játékvezetőknek mondott.

„Ez mi a f...ért nem volt büntető? Egyetlen kib...ott dolgot sem láttál. Semmit sem láttál a meccsből azon kívül, hogy adtál nekik egy kib...ott lapot az utolsó percben. B...a meg, mi értelme annak, hogy itt vagy? Mi értelme?” – mondta Robertson, akivel együtt Jürgen Klopp menedzser is kitartóan reklamált.

„Nyitva hagytuk előttük az ajtót, nem zártuk le a mérkőzést. Két, három, négy gólt is rúghattunk volna. A bíró engedte ezeket a kemény ütközéseket. Meccsben maradtak, épp ahogyan tervezték” – mondta a lefújás után a német szakember.

A szombati találkozónmásfél év után vesztett pontot hazai pályán a Liverpool.




ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ

Liverpool–Burnley 1–1 (A. Robertson 34., ill. Jay Rodriguez 69.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Brighton & Hove Albion–Manchester City 0–5
(Sterling 21., 53., 81., Gabriel Jesus 44., Bernardo Silva 56.)

Norwich City–West Ham United 0–4 (M. Antonio 11., 45+1., 54., 74.)
Watford–Newcastle United 2–1 (Deeney 52., 81. – mindkettőt 11-esből, ill. Gayle 24.)
Sheffield United–Chelsea 3–0 (McGoldrick 18., 77., McBurnie 33.)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Vasárnap
13.00:
Wolverhampton Wanderers–Everton (Tv:Spíler1)
15.15:Aston Villa–Crystal Palace (Tv:Digi Sport2)
17.30:Tottenham Hotspur–Arsenal (Tv:Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00:AFCBournemouth–Leicester City (Tv:Digi Sport2)
Hétfő
21.00:
Manchester United–Southampton (Tv:Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 35 30 3 2 76–27 +49 93
2. Manchester City 35 23 3 9 91–34 +57 72
3. Chelsea 35 18 6 11 63–49 +14 60
4. Leicester City 34 17 8 9 64–32 +32 59
5. Manchester United 34 16 10 8 59–33 +26 58
6. Sheffield United 35 14 12 9 38–34 +4 54
7. Wolverhampton 34 13 13 8 45–37 +8 52
8. Arsenal 34 12 14 8 50–42 +8 50
9. Burnley 35 14 8 13 40–47 –7 50
10. Tottenham 34 13 10 11 52–44 +8 49
11. Everton 34 12 9 13 41–49 –8 45
12. Southampton 34 13 5 16 43–56 –13 44
13. Newcastle 35 11 10 14 36–52 –16 43
14. Crystal Palace 34 11 9 14 30–43 –13 42
15. Brighton & Hove Albion 35 8 12 15 36–52 –16 36
16. West Ham 35 9 7 19 44–59 –15 34
17. Watford 35 8 10 17 33–54 –21 34
18. Bournemouth 34 7 7 20 32–59 –27 28
19. Aston Villa 34 7 6 21 36–65 –29 27
20. Norwich City 35 5 6 24 26–67 –41 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik