Újabb bizonyíték, hogy a Liverpool a PL-idény legjobb csapata

Vágólapra másolva!
2020.03.25. 10:06
null
Nick Pope szenzációs formában véd (Fotó: AFP)
Egyelőre lehetetlen megmondani, mikor folytatódhat az angol Premier League. Ezzel együtt pedig azt is, mikor csaphatnak össze újfent a Fantasy Premier League menedzserei. A The Athletic összeállítása alapján kigyűjtöttük az FPL-idény eddigi legjobbjait – még állandó játékosként is kijelenthető, akad egy-két meglepetés az évad aktuális álomcsapatában. A listavezető Liverpool öt labdarúgója is helyet kapott a legjobbak között, de akad egy hatodik liverpooli is...

Mark McGettigan összeállítása két alapszabályt nélkülöz, a játékban elkölthető 100 millió fontos keretösszeg helyett korlátlan pénzmennyiséggel operál, és egy csapatból háromnál több futballista is szerepelhet, vagyis ténylegesen a posztonkénti legmagasabb pontszám dönt. Nézzük az FPL 2019–2020-as idényének eddigi(!) álomtizenegyét.

KAPUS
Nick Pope (Burnley) – 128 pont

Pope az előző idényben is megbízható teljesítményt nyújtott, ám a 2019–2020-as évadja több mint kimagasló. Meglátszik ez a játékban elért mutatóiban is. Egészen döbbenetes, hogy csupán 4.5 millió fontért be lehetett tenni a csapatba az első fordulóban, s az ára még most is csak 4.9 millió, amivel messze a legjobb ár/érték arányt tudja felmutatni az FPL-ben.

A 27 éves kapus 11 kapott gól nélküli mérkőzésen van túl, emellett teljesítményével 13 bónuszpontot is összeszedett, a védések számában a hetedik helyen áll a teljes ligát tekintve (89), de többek között a 23. fordulóban hárított Jamie Vardy-büntetőnek is köszönhetően jelenleg a legjobb pontszámmal bír a posztján. Csak két kapus van, aki két büntetőt is fogott az évadban, Tim Krul és Rui Patrício.

Pope a 2017–2018-as évadban hozta össze az eddigi FPL-rekordját, akkor 19 bónuszt is szerezve 152 ponttal zárt. Ha folytatódik a liga, minden esélye meglesz arra, hogy új egyéni csúcsot állítson fel.

VÉDELEM

Aligha meglepő, hogy a védelemben három liverpoolit találunk. A „vörösöké” eddig a legtöbb kapott gól nélküli meccs (12), és a legkevesebb gólt is Jürgen Klopp együttese szedte be (21). Ráadásul a védői rendre kiveszik a részüket a támadásokból, újabb és újabb, posztjukhoz képest extra pontokat szerezve.

A Liverpool engedte a legkevesebb lövést a kapujára (83), miközben a várható kapottgól-mutatójuk (xGC) messze a legalacsonyabb a ligában (27.79) a 29 lejátszott forduló után.

A Liverpool szélső védői, Andrew Robertson és Trent Alexander-Arnold megállíthatatlanok (Fotó: AFP)
A Liverpool szélső védői, Andrew Robertson és Trent Alexander-Arnold megállíthatatlanok (Fotó: AFP)
Trent Alexander-Arnold (Liverpool) – 166 pont


Nyugodtan kijelenthetjük, Andy Robertson előző évben elért 213 pontos rekordja veszélyben van (ez a legtöbb pont, amit egy védő valaha összehozott az FPL-ben). Alexander-Arnold szenzációs formát mutat az ellenfél kapuja előtt – a védőként szerzett két gólja önmagában is megsüvegelendő lenne, de emellett már 14(!) gólpasszt is kiosztott. A védők között a legtöbb bónuszpont is az ő nevéhez főződik (18).

Messze a legsikeresebb mérkőzése a 19. fordulóban lejátszott, Leicester City elleni összecsapás. Az angol bekk egy gólt lőtt, három gólpasszt adott, kapott gól nélkül hozta le a találkozót, valamint begyűjtötte a meccsenkénti maximális három bónuszt is. Ezzel 24 pontot szerzett egyetlen erőpróbán, vélhetően nem egy head to head összecsapást eldöntve az FPL-játékosok között.

Az FPL-es körökben valóságos legendának számító (a játék anomáliájából fakadóan még védőként szereplő, de a pályákon valójában egy sorral feljebb, középen bevetett) John Lundstram (38) az egyetlen, akinek több gólszerzési kísérlete volt a bekkek közül, mint TAA-nak (36). A szögletekben szintén ott a gólpassz (vagy néha a közvetlen találat) esélye: Alexander-Arnold már 132-szer végezhetett el sarokrúgást – ennél csak négy futballista állt oda többször. Szintén szenzációs a helyzetteremtő képessége, a társak 75-ször kerültek gólszerzési lehetőségbe a passzai után, ennél több ziccerpassza csak Kevin De Bruynének van (96).

Virgil van Dijk (Liverpool) – 141 pont

Van Dijknek ugyancsak szenzációs idénye van az FPL alapján is. A hollandus négy gólnál, egy asszisztnál és tizenkét bónuszpontnál jár az évadban.

A Liverpool védője minden mérkőzés minden percét a pályán töltötte, így eggyel több clean sheetje is van, mint Alexander-Arnoldnak és Robertsonnak. Van Dijk egyike annak az öt védőnek, aki minden percet végigjátszott a Premier League-idényben, rajta kívül csak Conor Coady (Wolves), Harry Maguire (Manchester United), James Tarkowski és Ben Mee (Burnley) mondhatja el magáról ugyanezt.

Van Dijknek eddig 23 gólszerzési kísérlete volt – többnyire fejjel –, ezek közül pedig tíz találta el a kaput. Ezzel a második legveszélyesebb védő, a Wolverhamptonban szereplő Matt Dohertynek 15 pontos kísérlete van.

Andrew Robertson (Liverpool) – 137 pont

„Robbo” teszi teljessé az álomvédelmet. Az előző idény legtöbb gólt jegyző védője ismét rendkívül eredményes az ellenfelek kapuja előtt, igaz, ezúttal inkább a gólpasszokban jeleskedik (egy találat, hét assziszt a mérlege – 2018–2019-ben tizenkét gólpassza volt). A bónuszok terén is csak egy védő, a már említett csapattárs, Trent Alexander-Arnold előzi meg Robertsont, akinek 15 jutott eddig.

A skót válogatott csapatkapitánya csupán egy mérkőzésről hiányzott, a Bournemouth elleni bajnokit hagyta ki. Ami szintén nem mellékes a büntetőpontok miatt, az az idényben kapott egyetlen sárga lapja.

Robertson 43 gólszerzési lehetőséget alakított ki a bal szélről, amivel a harmadik legveszélyesebb védő, Alexander-Arnold és az Evertonban futballozó Lucas Digne (58) mögött.

Mohamed Szalah két fő kihívója: Kevin De Bruyne és Sadio Mané (Fotó: AFP)
Mohamed Szalah két fő kihívója: Kevin De Bruyne és Sadio Mané (Fotó: AFP)
KÖZÉPPÁLYÁSOK

Mohamed Szalah (Liverpool) – 186 pont

Szalah ismét csak az élen. Az egyiptomi szélső zsinórban a harmadik idényben lehet az FPL legtöbb pontot szerző játékosa. Talán csak csapattársának, Sadio Manénak és a citys Kevin De Bruynének van reális esélye arra, hogy „megakadályozza” a mesterhármast.

Szalah 16 góllal áll, hat gólpasszt jegyez és 23 bónuszpontot ért el. Egyedül Raúl Jiménez próbálkozott több lövéssel (99), mint a Liverpool labdarúgója (98). Az egyik kulcsfontosságú mutató a tizenhatoson belüli kísérletek száma, ebben Szalah messze a legjobb a Premier League-ben, 81 lövésnél és fejesnél jár. 43-szor el is találta a kaput az egykori chelsea-s, amivel szintén ligaelső. Bár a középpályások közt csak a kilencedik helyen áll a 46 kialakított helyzetével, a tizenhatoson belüli labdaérintésekben – óriási meglepetés – ismét csak az élen áll (248).

Szalah mind a három tizenegyesét belőtte az évadban, a várható gólok számában (14.43, xG) csupán Marcus Rashford előzi meg (14.94), igaz, a manchesteri támadónak hét büntetője is volt, ami jelentősen emeli az xG-jét.

Kevin De Bruyne (Manchester City) – 178 pont

A Premier League-idény asszisztkirálya, legalábbis jelen állás szerint. De Bruyne 29 forduló alatt nyolc gólt lőtt és 18-at készített elő. A számok megegyeznek az eddigi legjobb, 2017–2018-as idényének adataival, akkor végül 209 pontot szerzett. Azaz remek esélye van arra, hogy túlszárnyalja a személyes csúcsát. A gólpasszok terén még három kellene neki ahhoz, hogy beérje a 2016–2017-es rekordját, akkor 21 asszisztig jutott.

De Bruyne az előző idényben csupán 968 percet töltött játékban különböző sérülések miatt, ami hatással volt a 2019-es induló árára is. Ehhez képest a jelenlegi kiírásban a City egyik legbiztosabb pontja, sőt! Csupán két meccsen hiányzott – beszédes adat, mind a kettőt 2–0-ra elbukta Pep Guardiola együttese (Wolves, MU). A Manchester City egyszerűen más szintet képvisel a belgával a sorai közt...

De Bruyne 76 gólszerzési kísérletnél tart, és egészen szenzációs mennyiségű, 96 helyzetet alakított ki a passzaival. Ő végzi el rendszeresen a City sarokrúgásait, már 144-szer ívelhette középre a labdát szögletből, ami, akárcsak Alexander-Arnoldnál, újabb remek pontszerzési lehetőség. Vezeti is a vonatkozó statisztikai mutatót – holtversenyben James Maddisonnal.

A középpályásnak 1136 labdaérintése volt a támadóharmadban, az egész ligában ez a legmagasabb szám. Nem meglepő, hogy a várható gólpassz-száma is a legmagasabb (gA) 10.78. Szalahhoz hasonlóan 23 bónuszpontot gyűjtött eddig.

Sadio Mané (Liverpool) – 175 pont

Az FPL-menedzserek jó része sosem feledi majd a 24. fordulót. A duplázó Liverpoolban a Wolverhampton elleni mérkőzés 32. percében Mané megsérült – majd a hétközi, West Ham United elleni találkozót teljes egészében ki is hagyta. A rémálom, a triple captainként szerzett három pont beteljesült mindazoknál, akik a szenegáli támadónál aktiválták a taktikai lehetőséget...

Ezt leszámítva viszont Mané idényét nem érheti kritika: 14 gólnál jár, kilenc gólpasszt adott és 22 bónuszpontot gyűjtött. 60 gólszerzési kísérlete volt, 51 közülük a tizenhatoson belülről érkezett. Érdekesség, hogy Szalah 38-cal több lövéssel-fejessel próbálkozott, de így is csak két góllal jár előrébb. Mané egyetlen mutatóban nő Szalah fölé a pontosság mellett: a fejjátékával. 17 kísérlete volt fejjel, míg az egyiptominak csupán hat. A középpályások (és szélsők) közül az evertonos Richarlison vezet az utóbbi mutatóban, neki már 23 fejese volt. Manéé a negyedik legtöbb 16-oson belüli labdaérintés (164) és az xG-mutatóban is a negyedik helyen áll 11.93-mal.

Richarlison (Everton) – 133 pont

Az Everton brazilja talán az előzetesen legkevésbé várt név a listán. Richarlison alaposan lemaradva követi a top hármat a középpályások között, ám eddigi tíz góljával, öt gólpasszával és 13 bónuszpontjával jelen állás szerint abszolút helye van a legjobb tizenegyben.

Az Everton – sokszor csatárként is bevetett – szélsője próbálkozott Szalah és De Bruyne után a harmadik legtöbb gólszerzési kísérlettel (72), és 56-szor vette célba a kaput a tizenhatoson belülről. Az ellenfél tizenhatosán belül 155 labdaérintése volt, ezzel a vonatkozó rangsor ötödik helyén áll. Mióta Carlo Ancelotti decemberben átvette a liverpooli együttest, négy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez.

Hogy képes lesz-e megtartani a helyét a legjobb tizenegyben a 38. forduló végéig? Nehéz megmondani, az viszont biztos, hogy eddig elkerülte a nagyobb feltűnést, mondhatni a radar alatt repülve lett sokak nyerőembere.

Jamie Vardy egyelőre nemcsak a gólkirályi címért folyó harcban vezet, a csatárok között is a legponterősebb (Fotó: AFP)
Jamie Vardy egyelőre nemcsak a gólkirályi címért folyó harcban vezet, a csatárok között is a legponterősebb (Fotó: AFP)

CSATÁROK
Jamie Vardy (Leicester City) – 167 pont

A Leicester City 33 esztendős támadója úgy is megőrizte vezető helyét a góllövőlistán, hogy az utolsó lejátszott fordulóban, az Aston Villa ellen szerzett dupláját megelőzően tíz(!) körön keresztül gólképtelen volt. A 19 eddig elért találata mellett hat gólpasszal áll, továbbá 27 bónuszpontot szerzett.

Vardynak minden más játékosnál több nagy helyzete (28) adódotta ligában, és ötből négy tizenegyest is értékesített az évad eddigi részében. Egyedül a Burnley, s a listán szereplő Nick Pope ellen hibázott még januárban. Az xG-mutatója csatárhoz képest nem kiemelkedő, 14.18, de Vardy játékára évek óta jellemző, hogy komolyabb helyzetmennyiség nélkül is képes jól termelni az ellenfelek kapuja előtt. Erre példa a Villa elleni bajnoki: két gól, összesen két lövésből. A PL folytatásakor minden esélye meglesz a gólkirályi címre...

Pierre-Emerick Aubameyang (Arsenal) – 152 pont

Az Arsenal gabonija jelen állás szerint Vardy legfőbb kihívója a már említett gólkirályi címért. Tizenhét találata mellé három assziszt és a liga legtöbb bónuszpontja, 29 társul. Mindezt úgy, hogy gyakran nem is középen, hanem inkább a pálya valamelyik szélén kap lehetőséget. Beszédes adat, hogy 72 beadása volt eddig, ennél több a csatárok közül Gerard Deulofeunak van (96).

Aubameyangra tényleg igaz, hogy helyzet sem kell neki a gólszerzéshez, ennek ékes bizonyítéka, hogy mindössze 10.41-es xG-vel rendelkezik. Ezzel szemben mesebelinek tűnik a neve mellett szereplő 17 találat. Mindez pedig nem kis frusztrációt okozhat mindazoknak, akiknek nincs ott a csapatában.

Raúl Jiménez (Wolverhampton) – 147 pont

Ha valaki nélkülözhetetlen egy csapatból, az a Wolves mexikóija. Raúl Jiménez próbálkozott eddig a legtöbb lövéssel (99), a legtöbb tizenhatoson belüli kísérlet is az övé (78), a legtöbb fejes (22) és a csatárok közül a legmagasabb xA érték is (4.53). Egészen őrületes, hogy negyvennel több lövése és fejese volt összességében, mint Vardynak.

Az évad elején sokan gondolhatták úgy, hogy a 7.5 millió fontos vételár magas érte, ám azok jártak jól, akik rögvest leigazolták, az értéke azóta már 8.1 millióra nőtt. Nem is csoda, hiszen 13 gólnál, hat gólpassznál és 23 bónuszpontnál jár.

Jiménez egyik legjobb képessége, hogy ugyanolyan hatékony a helyzetek kialakításában, mint azok értékesítésében. 42 ziccerpassza volt eddig, a támadók közül egyedül Deulofeunak van ennél több (44). A liverpooli Roberto Firmino az egyetlen, aki több tizenhatoson belüli labdaérintéssel áll (184 vs. 171). A mexikói a büntetőknél is kegyetlen, eddig mind a hármat értékesítette, az xG-je 14.10.

Íme, a pontszámok alapján a The Athleticen publikáló Mark McGettigan által összeállított álomcsapat.

A Fantasy Premier League 2019–2020-as idényének eddigi legjobbjai (Grafika: The Athletic)
A Fantasy Premier League 2019–2020-as idényének eddigi legjobbjai (Grafika: The Athletic)

Kíváncsiak vagyunk, hogy néz ki olvasóink eddigi álomcsapata, legyen szó a Premier League-ről magáról, vagy a 2019–2020-as FPL-csapatokról – a kommentszekcióban várjuk ezen tizenegyeket!

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool 29 27 1 1 66–21 +45 82
2. Manchester City 28 18 3 7 68–31 +37 57
3. Leicester City 29 16 5 8 58–28 +30 53
4. Chelsea 29 14 6 9 51–39 +12 48
5. Manchester United 29 12 9 8 44–30 +14 45
6. Wolverhampton 29 10 13 6 41–34 +7 43
7. Sheffield United 28 11 10 7 30–26 +4 43
8. Tottenham 29 11 8 10 47–40 +7 41
9. Arsenal 28 9 13 6 40–36 +4 40
10. Burnley 29 11 6 12 35–40 –5 39
11. Crystal Palace 29 10 9 10 26–32 –6 39
12. Everton 29 10 7 12 37–46 –9 37
13. Newcastle 29 9 8 12 25–41 –16 35
14. Southampton 29 10 4 15 35–52 –17 34
15. Brighton & Hove Albion 29 6 11 12 32–40 –8 29
16. West Ham 29 7 6 16 35–50 –15 27
17. Watford 29 6 9 14 27–44 –17 27
18. Bournemouth 29 7 6 16 29–47 –18 27
19. Aston Villa 28 7 4 17 34–56 –22 25
20. Norwich City 29 5 6 18 25–52 –27 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik