Úgy passzolt, mint Fernandes, és úgy lőtt, mint Vardy: Danny Ings idénye

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 15:15
null
Danny Ings élete idényén van túl (Fotó: AFP)
Milyen játékost kapunk, ha megpróbáljuk keresztezni Bruno Fernandes passzait, Roberto Firmino elfutásait és Jamie Vardy hatékonyságát a kapu előtt? Olyat, mint a Southampton kilencese, azaz Danny Ings. Amennyire meghökkentőnek hat a válasz, annyira volt kimagasló idénye az exliverpoolinak: Ings 22 gólig jutott a 2019–2020-as évadban – csak egy találattal maradt el a gólkirály Jamie Vardytól. Mi történt az egy-két éve még lesajnált, egyik súlyos sérülésből a másikba zuhanó támadóval Ralph Hasenhüttl kezei alatt?

A Liverpool az idény elején 22 millió fontért cserébe mondott le a játékjogáról. Danny Ings ezt követően 38 bajnokin pont 22 góllal járult hozzá a Southampton 2019–2020-as évadban nyújtott teljesítményéhez. A 28 esztendős támadó az utolsó pillanatig harcban volt a Premier League gólkirályi címéért, végül egyetlen találattal maradt el Jamie Vardy mögött. 2003-ban James Beattie (23) volt képes legutóbb arra, hogy 20 gólnál többet lőjön a Soton szerelésében a PL-ben – tette Ings mindezt úgy, hogy hatszor is a kapufa állta csak útját (ezzel Kevin De Bruynével zárt holtversenyben a pechlistán). A támadó teljesítményére sokan felkapták a fejüket – nem csoda, hogy a The Athletic stábja is kielemezte, vajon minek köszönhető, hogy a csatár Ralph Hasenhüttl irányítása mellett eddigi karrierje legeredményesebb idényét tudhatja a háta mögött.

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE
1. Jamie Vardy (Leicester City) 23 gól
2. Pierre-Emerick Aubameyang (Arsenal) 22
Danny Ings (Southampton)
22
4. Raheem Sterling (Manchester City)
20
5. Mohamed Szalah (Liverpool)19
DANNY INGS PL-IDÉNYEI (meccs/gól)
2014−2015 Burnley
35/11
2015−2016 Liverpool6/2
2016−2017Liverpool0/0
2017−2018 Liverpool8/1
2018−2019Southampton24/7
2019−2020Southampton38/22

A brit-amerikai sportlap még július elején részletesen boncolgatta a Premier League-csapatok passz-szokásait, az Ingsről szóló portréjában Carl Anka és Tom Worville többször visszautal erre az elemzésre. A szerzőpáros azzal a felütéssel nyit, Ings „úgy passzol, mint Bruno Fernandes, és úgy mozog, akár Firmino.” A következőkben megnézzük, hogyan jutottak ezekre a megállapításokra.

A The Athletic passzelemzése 50 különböző csoportra bontotta az átadásokat abból a szempontból, hogy a labdák honnan indultak, és milyen irányba, mekkora utat bejárva érkeztek meg az adott társhoz. Ings agilis játékáról sokat elmond, hogy ő lett az egyetlen futballista, aki mind az ötven csoportban regisztrált legalább egy átadást. Mindez már cáfolja azt az elképzelést, hogy egyszerű kilencessel lenne dolgunk.

A támadó úgy játszott kulcsszerepet a Southampton passzjátékában, hogy közben végig hatékony befejező maradt: 16.1-es várható gólszámát (xG) messze felülteljesítette a 22 találatával.

Ings egyetlen gólt szerzett csak 11-esből (Fotó: AFP)
Ings egyetlen gólt szerzett csak 11-esből (Fotó: AFP)
A KÖR BEZÁRUL

Danny Ings a Southamptonnál nevelkedett – igaz, gyerekkorában sokáig nem akarták szerződtetni gyengécske testalkata miatt. 2008 nyarán az AFC Bournemouth játékosa lett, ahol egy évvel később már a felnőttek között futballozhatott. A csapattal feljutott a negyedosztályból a harmadik vonalba, majd 2011-ben a Burnleyhez szerződött. A lancashire-i klubnál négy idény alatt 122 bajnokin 38 gólig jutott, a 2014–2015-ös évadban pedig a Premier League-ben is bemutatkozott a csapat színeiben. A PL-ben 35 meccsen 11 gólt lőtt, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy az ekkor még Brendan Rodgers vezette Liverpool 8.3 millió fontért megvásárolja. A „vörösöknél” viszont nem jött össze szinte semmi – Rodgers távozása után a legelső Jürgen Klopp vezette edzésen súlyosan megsérült – három idény alatt összesen 25 tétmeccsel a lábában adták tovább a Southamptonhoz.

Ings feladatköre jelentősen változott az előző évadhoz képest. Míg a 2018–2019-es kiírásban Hasenhüttl még nem nagyon tudta eldönteni, hogy 4–2–3–1-ben, 3–4–2-ben, vagy a részéről szívesen használt 4–2–2–2-ben játszassa-e a „szentjeit”, addig a 2019–2020-as évadra általános lett az utóbbi formáció. Megspékelve egy rendkívül magasan meghúzott védekezéssel, a labdavesztések esetén azonnali visszatámadással. Ings ebben a formációban az egyik fix kilences volt, ám az ékpárnak az a tagja, aki szabadon visszaléphetett akár a középső középpályások vonaláig is, ha a játékhelyzet vagy a labda úgy követelte meg. Mindez teret nyitott Ings előtt, hogy kamatoztassa a sebességét – illetve, hogy minél több helyen próbálhassa megjátszani a labdát.

Erre az egyik legékesebb példa a Chelsea elleni, Boxing Day-meccs. Ings csupán 21 percet kapott a találkozón, ám így is főszereplő volt a 2–0-s meglepetésszerű diadalban. A The Athletic a Nathan Redmond gólját megelőző jelenetet emeli ki.

Ings a kaputól 22–24 méterre, a jobb szélen helyezkedik, amikor a skót Stuart Armstrong átveszi a labdát, megindul visszafelé, hogy könnyebben megjátszható lehessen...

(Fotó: The Athletic)
(Fotó: The Athletic)

... majd sarokkal azonnal adja vissza – mintegy kényszerítőszerűen – a labdát a védőkre rágyorsító skótnak. Az akció végén Armstrong a Chelsea-játékosok feje fölött remekül ível Redmond elé, akinek már csak gólra kell váltania a ziccert.

(Fotó: The Atheltic)
(Fotó: The Atheltic)

S mindez videón – a csapatjáték egyik csodája.


Visszatérve Ingshez: a fentiekből is következik egy újabb érdesség, amire a The Athletic elemzése rávilágít: Ings passzprofilja többnyire középpályásokét idézi – egész konkrétan a legnagyobb hasonlóságot Bruno Fernandes, a Manchester United télen szerződtetett, portugáljának „térképével” mutat. A klasszikus csatárként számontartott játékosok közül Pierre-Emerick Aubameyang áll a legközelebb hozzá – úgy, hogy a gabonit (aki szintén 22 gólig jutott) – számos alkalommal a széleken, vagy épp Alexandre Lacazette mögött, amolyan árnyékékként vetette be Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere. Persze klasszikus csatár is akad a lista tetején – Callum WIlson. Amiért mégis a United portugál középpályását érdemes kiemelni Ingssel kapcsolatban, az az, hogy a The Athletic analízise szerint megegyezika négy leggyakoribb „passzzónájuk".

Passzprofilok: kiknek a játéka hasonlít a leginkább Danny Ings passzjátékára (Forrás: The Athletic)
Passzprofilok: kiknek a játéka hasonlít a leginkább Danny Ings passzjátékára (Forrás: The Athletic)
Danny Ings leggyakoribb passztípusai és zónái – az első négy ugyanaz, mint a jóval visszavontabban szereplő Bruno Fernandesé (Forrás: The Athletic)
Danny Ings leggyakoribb passztípusai és zónái – az első négy ugyanaz, mint a jóval visszavontabban szereplő Bruno Fernandesé (Forrás: The Athletic)

„Ami azt illeti, kifejezetten élvezem, ha a bal szélről játszhatok, szeretek onnan befelé húzni, az pedig igazán különleges, amikor olyan jól ki tudom lőni a hosszút, mint a Watford ellen” – mondta Ings a Sky Sportsnak június végén, amikor a vezérletével 3–1-re nyert a Southampton a Watford otthonában. Ings ugyanezen a meccsen lőtt egy gólt a jobb szélről befelé húzódva is. Ez volt egyébként csupán a második mérkőzése, ahol duplázott az évadban – ezt gyengeségnek is tekinthetnénk, csakhogy megfordítva a helyzetet épp azt mutatja: egyetlen játékos sem volt az idényben, aki olyan sok találkozón (20) tudott volna a hálóba találni, mint ő! Nevezzük megbízhatóságnak?

Úgy lő, mint Vardy és úgy passzol, mint Bruno Fernadnes (Fotó: AFP)
Úgy lő, mint Vardy és úgy passzol, mint Bruno Fernadnes (Fotó: AFP)

Szintén a Watford-meccset követően beszélt arról Ings, hogy kifejezetten élvezi, amikor a „tízesekhez hasonló” pozícióból indulhat, „mélyebben veheti fel a labdát, és lendületből indulhat a védőkre”. Ezeket a játékhelyzeteket többnyire a Tottenhamben futballozó Dele Alli, a Chelsea-s Mason Mount, illetve időről időre Roberto Firminónál figyelték még meg – utóbbi személye azért is pikáns, mert a brazil volt az, aki a 2016–2017-es idényben, Ings sérülése idején teljesen kiszorította az angolt a liverpooli kezdőből. Talán az sem véletlen, hogy Ings inkább az idegenbeli meccseken szerepelt jobban: 22 góljából tizenkettőt lőtt vendégként, mind a két dupláját (Aston Villa, Watford) és mind a két gólpasszát (Brighton, Norwich) idegenben hozta össze. Egyszerűen ezeken a meccseken Hasenhüttl kevésbé tolta előre a csapatát, mint hazai pályán – így pedig Ings sokkal többször indulhatott mélyebbről, a hagyományosan a tízesekkel azonosított, a tizenhatos előtt 15–20 méteres területről.

Ennyit a passzokról és a mozgásról. Végezetül pedig – mégiscsak csatárról beszélünk – kanyarodjunk vissza a helyzetkihasználáshoz.

Mint feljebb már említettük, Ings jelentősen túllőtte az xG-jét. Eddig hat idényre visszanyúló PL-karrierjében ez volt az első ilyen évad a támadótól. Az understat.com kimutatásai alapján idén sokkal hatékonyabban érkezett a tizenhatoson belül, mint akár egy évvel korábban (a már szintén a Southamptonnál töltött idényében).

ÍME, A KÉT ÉVAD LŐLAPJAI

Ings gólszerzési kísérletei a 2018–2019-es évadban (Forrás: understat.com)
Ings gólszerzési kísérletei a 2018–2019-es évadban (Forrás: understat.com)

Ings gólszerzési kísérletei a 2019–2020-as idényben (Forrás: understat.com)
Ings gólszerzési kísérletei a 2019–2020-as idényben (Forrás: understat.com)

A felső képen Ings 2018–2019-es, az alsón a 2019–2020-as lőlapja található (egy folt több, azonos helyről leadott lövést is jelölhet). Zölddel a gólok, sárgával a kapufák, kékkel a kapus védései, lilával a védők blokkolásai, pirossal a pontatlan lövések és fejesek láthatóak – minél nagyobb egy folt, annál nagyobb xG-jű lehetőségről van szó.

A két képből kitűnik, hogy Ings a most véget ért évadban mennyivel eredményesebb volt az ötösön belül elé kerülő labdákkal – de összességében is elmondható, hogy sokkal jobb helyezkedéssel, sokkal többször került ígéretes helyzetbe és tudta megjátszani a labdát a tizenhatoson belül. A grafikán nem látszik, de szintén meghökkentő különbség: míg egy évvel korábban egyetlen gólt sem lőtt a bal, azaz a gyengébb lábával, addig 2019–2020-ban ötször is bal lábbal talált a kapuba.

Összehasonlításul: Jamie Vardy kísérletei a 2019–2020-as idényből. 89 próbálkozásból hozta össze a 23 gólt
Összehasonlításul: Jamie Vardy kísérletei a 2019–2020-as idényből. 89 próbálkozásból hozta össze a 23 gólt

Ings kísérleteiből mintegy 25 százalékos hatékonysággal született gól (összesen 93 próbálkozás, 38 kaput eltaláló lövés, és a 22 gól) – ezzel Európa topcsatárjai közé tartozik, hasonló mutatót Vardy (89 lövés, 23 gól – részletek a fenti ábrán), Aubameyang és Raheem Sterling tud felmutatni a Premier League-ben, a legalább húsz gólszerzési kísérletet kialakító játékosok közül.Csak épp míg Vardy, Aubameyang és Sterling a Bajnokok Ligája-indulásért versengő klubban érte el ezt, addig Ings egy olyan együttesben, amelyet előzetesen a tabella alsó harmadába vártak.

Az angol csatár keményen megdolgozott az előrelépésért. A hét góllal zárt 2018–2019-es évad után minimális szünetet tartott, inkább – régi jó barátja, a többek között Alex Oxlade-Chamberlainnel is foglalkozó személyi edző – Alex Parsons irányítása mellett az állóképességén és a dinamikáján igyekezett fejleszteni.

Ings 22 gólig jutott az idényben, az előző ötben összesen 21-ig...
Ings 22 gólig jutott az idényben, az előző ötben összesen 21-ig...

„Majd a karácsonyi időszakban fizetődhet ki igazán, amikor két-három naponta jönnek a mérkőzések, ezerrel suhannak el az ember mellett a meccsek – ott lesz érdemes visszapillantani a nyári munkára, a befektetésre” – jósolta Parsons az Evening Standardnak adott interjúban, amikor a két futballistáról beszélt. Ingsre vonatkozóan bejött: a támadó az ünnepi időszakot (december 20. és január 1.) öt meccsen öt góllal zárta le – mindezt úgy, hogy november és december fordulóján szintén volt egy négymeccses gólsorozata.

S akkor a legfontosabb „kifizetődés” mellett se menjünk el szó nélkül: két súlyos sérülés után a 2019–2020-as évadban (2015–2016-ban 210, a következő évadban 288 napot kényszerült kihagyni térdsérülések miatt, miközben összesen 85 tétmeccsről maradt le a Liverpoolnál) 38 fordulóból 38-ban tudott pályára lépni.

„Nagyon hosszú idény volt, visszatekintve, különösen a karantén hetei voltak fájdalmasak. De ahogyan a nyári heteket, úgy ezeket is igyekeztem kihasználni arra, hogy minél jobb formában, minél erősebben térjek vissza. Úgy érzem, a munka kifizetődött” – értékelte a The Timesnak adott interjúban élete legjobb idényét Danny Ings.

A PREMIER LEAGUE VÉGEREDMÉNYE
1. Liverpool 38 32 3 3 85–33 +52 99
2. Manchester City 38 26 3 9 102–35 +67 81
3. Manchester United 38 18 12 8 66–36 +30 66
4. Chelsea 38 20 6 12 69–54 +15 66
5. Leicester City 38 18 8 12 67–41 +26 62
6. Tottenham 38 16 11 11 61–47 +14 59
7. Wolverhampton 38 15 14 9 51–40 +11 59
8. Arsenal 38 14 14 10 56–48 +8 56
9. Sheffield United 38 14 12 12 39–40 –1 54
10. Burnley 38 15 9 14 44–50 –6 54
11. Southampton 38 15 7 16 51–60 –9 52
12. Everton 38 13 10 15 44–56 –12 49
13. Newcastle 38 11 11 16 38–58 –20 44
14. Crystal Palace 38 11 10 17 31–50 –19 43
15. Brighton & Hove Albion 38 9 14 15 39–54 –15 41
16. West Ham United 38 10 9 19 49–62 –13 39
17. Aston Villa 38 9 8 21 41–67 –26 35
18. AFC Bournemouth 38 9 7 22 40–65 –25 34
19. Watford 38 8 10 20 36–64 –28 34
20. Norwich City38 5 62726–75–4921

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik